Anyu ma előszedett egy rég nem látott és számomra nagyon kedves játékot, a sárga, felfújhatós delfint. Amint megláttam anyuka kezében, rögtön meg akartam kaparintani, bár - egy kissé laposabb volt, mint amilyenre emlékszem. Nem is adta anyu ide, hanem kinyitott rajta egy kis szelepet és a szájával elkezdte felfújni. Fújta, fújta és egyre inkább a régről ismert, kedves delfinkémet ismertem fel benne. Alig tudtam kivárni, hogy anyu befejezze és bedugja a szelepet, máris kapkodtam érte két kézzel! |
 |
Ott álltam a kanapé mellett, benne kapaszkodva, de amikor a kezembe kaparinthattam a delfint, nem figyeltem másra - észre sem vettem, amit anyuka igen, hogy ÁLLOK, SAJÁT MAGAM ÁLLOK! Annyira el voltam foglalva a kezemben forgatott játékkal, hogy csak kb. 20 másodperc múlva tántorodtam meg, és akkor szépen lehuppantam a popsimra. Anyu nagyon-nagyon örült, nem győzte később újságolni az apunak és a nagyiéknak, hogy nagy nap a mai, először álltam meg a lábamon segítség nélkül! |
Az első másodpercek segítség nélkül
2008.02.17. 16:48 | samedli | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://samusara.blog.hu/api/trackback/id/tr82363671
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
