| Anyu leült mellém a betűszőnyegre és banánt kezdett majszolni. Nem lehetett nem odanézni. Nagyon jóízűen ette! Néztem. Megkérdezte: én is kérek? Először nemet integettem a fejemmel,... majd meggondoltam magam - annyira vonzó volt az a banán. Bólogatni kezdtem, mire anyu letört egy darabot belőle és a kezembe adta. Beleharaptam egy morzsányit, majd mégegyet, majd egy-két nagyobbat, és - megtört a jég - visszajöttek a régi emlékek, amikor még imádtam a banánt, és az egész maradék falatot beletömtem a számba...! Elfogyott, néztem anyura, ad-e még. Ő pedig - csak ezt várta ! - persze, hogy adott! Szintén a kezembe. Amit szintén hasonló iramban bekaptam. |
 |
| Mind a ketten örültünk. Én az aromának, ami átjárta az orrom, a szám, a torkom, anyu pedig annak, hogy az általam szinte pontosan fél éve elhagyott, eltaszított banán ezennel visszakerült az étrendembe! De még hogyan! Amikor anyuval együtt megettük az egészet, várakozón néztem rá - hogy, ugyebár, hol van a többi? Anyu - értve minden rezdülésem, már hozta is a következő egész banánt. Amit majdnem teljes egészében én eszegettem meg! Összeadva a darabokat, a végén az jött ki, hogy egy nagyobb fajta banánt eltüntettem magam! Hat hónap kihagyás után - elsőre! |
A régi kedvenc visszatér
2008.12.05. 22:37 | samedli | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://samusara.blog.hu/api/trackback/id/tr93806982
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
