| Még a délelőtti uzsonna előtt anyu felöltöztetett a vastag narancs-színű nadrágomba, és egy jó vastag pulcsit is rám adott. Közben azt mesélte, hogy "hű, megyünk ki a hóba szánkózni!" Azt még nem tudtam, hogyan fog ez történni, ugyanis HÓ már régóta nincs itt, mifelénk, Pesten. A szánkót már ismertem - tegnap este óta, amikor apu lehozta a padlásról és megtisztogatta, majd odaállította belülről a bejárati ajtó elé. De csak ennyire ismertem. Azt, hogy mit kell vele csinálni, nem tudtam. Viszont annyit felfogtam, hogy nekem hozta le - mondogattam is a szánkóra- majd magamra mutogatva, hogy "SÁ, SÁ". Szóval, felöltöztünk és mindhárman kimentünk az utcára, ahol továbbra sem láttam semmiféle havat. |
Beültünk az autóba és rájöttem, hogy biztosan elutazunk máshova, ahol lesz hó, és tudjuk használni a szánkót. Anyu fincsi, friss sajtos rudat adott a kezembe - uzsonnának - és rágcsálás közben nézelődtem az úton. Sok-sok autó ("A") ment el mellettünk, sok-sok FA volt az út mentén, és házak. Észrevételeimet anyunak is szóvá tettem. Áthajtottunk egy hídon és felfelé mentünk a hegyen. Erre is volt sok ház ("HÁ"), méghozzá milyen szép házak! És egyre több FA! Egyszer csak - mintha a mesében lennénk - minden csupa hó volt kint, megérkeztünk a Normafára. Érdekes, hogy pár kanyarral előbb még sehol semmi hó nem volt, itt pedig rendes, süppedős, tapadós hó várt bennünket. Sokkal hidegebb és erősebb volt a szél is, szinte vízszintesen fújta az arcunkba a havat! |
 |
| Az út egyik felén házakat láttam, a másik oldalon viszont egy nagy, dimbes-dombos, fák-szegélyezte területet, ahol a mindent betakaró, fehér havon rengeteg bácsi, néni és gyerek szánkózott, síelt. |
 |
| Apu ráültetett a szánkóra, anyu pedig megmutatta, hol fogódzkodjam. Amikor apu elkezdte húzni a kötéllel a szánkómat, akkor értettem meg, miről, milyen szuper jó dologról is van itt szó! Nagyon tetszett! Már az, hogy húzott az apu, utána meg az anyu is. Hát még az, amikor apu mögém ült és együtt lecsúsztunk a domboldalon! Szóval erről van szó! Annyira tetszett a dolog, hogy amikor visszaérkeztünk a domb tetején ránk várakozó anyuhoz és megállt a szánkó, előre-hátra hintázással tovább akartam azonnal lökdösni, hogy ne álljunk, hanem menjünk újra! És mentünk, csúsztunk újra! Nagyon élveztem! |
 |
| Egyszer még - a lejtő alján, amikor apu épp felfelé húzott, valahogy véletlenül lefordultam a szánkóról. Apu mesélte, hogy egyszer csak azt érezte, könnyű a szánkó. Akkor látta csak, hogy gurulok visszafelé. Semmi gond nem volt, én mindenesetre nagyon élveztem! Csupa hó lett a ruhám, de nem fájt, az a lényeg! Letisztogatott apu és folytattuk az utunkat felfelé a domboldalon… |
 |
| Hamar elszaladt az idő, pár lecsúszás után hazaindultunk. Nem is tudok semmit a hazaútról, pár perc után elaludtam az autóban. Bár nem tartott fél órát sem a hazaút, mégis felébredtem, amikor megállt az autó. Olyan jóízűt aludtam, olyan jól ringatott a Zastava, hogy úgy éreztem, nem is vagyok már álmos. Nem is sikerült anyunak visszaaltatni később sem. Végigjátszottam az egész délutánt apuval és anyuval. Este 7 körül viszont kezdtem érezni a nem-alvás következményét: lelassult a mozgásom és a pörgős Sárika helyett egy egyhelyben ülős/fekvős Sárikává változtam. A nyolc órai tejet még megittam. Erre még emlékszem. Másra nem. Percek alatt pihentető, mély álomba merültem. |
Életem első szánkózása
2009.02.15. 15:45 | samedli | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://samusara.blog.hu/api/trackback/id/tr93947812
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
