Már pár napja - ha a reklámok között láttam a hirdetést - mindig megkérdeztem anyutól, hogy "ugye, ide fogunk menni, anyu?" Igenlő válaszára pedig a "jaj, de izgatott vagyok" illetve a "jaj, de jó, már alig várom!" felkiáltásokkal ugráltam egy párat a szobában.
Ma reggel - bár vasárnap volt - anyu ébresztett és hasonlóan, mint amikor az oviba szoktunk készülődni, tejivás és öltözködés után el is indultunk othonról. Csak most nem az oviba mentünk ám, hanem Csabiék házához, majd onnan négyesben - Csabival és Edittel - a Budapest Sportarénába, a Gyerekvilág kiállításra. Ott, a kapunál, már elég sokan vártak a nyitásra és nem értettem, miért nem mehetünk már be. Húztam anyut, hogy menjünk már, de sajnos végig kellet várni azt a hat emberből álló sort (!), ami nekem akkor rettentő hosszúnak tűnt : ) ! Azután végre bent voltunk - szerencsére leadhattuk a kabátokat - és már húztam is anyut a kiállító standok között a trambulint keresve! Valahol az óriási csarnok közepén meg is találtuk, de - bizonyára a korai időpont miatt - még nem volt nyitva, nem volt a közelében senki, aki felengedett volna ugrálni... Nagyon sajnáltam, de anyu ajánlotta, hogy később visszajövünk és akkor már biztosan fel tudok majd jutni rá. Elfogadtam - pedig már egész ide-úton is csak erre tudtam gondolni, erre a trambulinra! És most itt volt előttem és nem lehetett kipróbálni! ... Az egyik standnál Csabi és én kaptunk egy-egy lufit valamint egy-egy marék vitaminos cukorkát, majd később a tömegben a Minimax csatorna ember nagyságú kisfiú figurájával találkoztunk és kaptunk tőle minimaxos lufikat! A bejáratnál - ahol egy egész reklámtáskányi szórólapot nyomtak anyu és Edit kezébe - 2-2 ingyenes Cappy 100 százalékos narancsleves kupont is adtak mellé. Ezeket be is váltottuk és először idegenkedve - mert "darabok voltak benne" - de később ráfanyalodva a felét mégis megiszogattam. Volt ot egy "Kalandpark" nevű akadálypálya is - melyen Csabi végigment - persze hevederekkel és kötéllel védve; valamint távirányítós versenyautókat, repülőket, helikoptereket is lehetett látni. Perzse Csabi pont a repülőt szerette volna saját kezűleg irányítani - pedig az említett repülőalkalmatosságokat csak felnőtteknek adták oda. Mi, kisgyerekek viszont sorbaállhattunk a kisautók számára kialakított pályánál. Csabi előttem, én utána. És amikor sorra kerültem, egy bácsihoz kellett odamennem, aki ráhelyezte a kezem a távitányítóra és együtt forgattuk a kormányt. És már szaladt is a kis versenyautó jobbra, balra, körbe! Nagyon élveztem! És - hűha - még mi volt arrébb? Egy sipálya! És ki lehetett próbálni a sielést! Volt ott egy lejtős pálya műanyag csúszófelülettel, amelyre egyenként vezették fel a segítők az akár kicsi, akár kicsit nagyobb gyerekeket. Az én segítőm egy fiatal lány volt, aki legelőször is keresett nekem egy nagyon kicsi sibakancsot, rámcsatolta, keresett egy hozzám illő nagyságú siléc-párt és felvezetett az emelkedőn. Azután megmutatta, milyen tartásban kell tartanom a lábaim, és hogy ha megfogom még emellé mindkét kezemmel a térdeim és nem engedem el, akkor már biztosan nem esem el. Azután ő háttal állt a lejtőnek - szemben velem, és szép lassan elindított lefelé a lejtőn - de folyamatosan fogta a sitalpakat - majd egy kicsit lejjeb elengedett, amikor már éreztem az egyensúlyom. Sajnos nagyon gyorsan lecsúsztam a lejtőn, mondtam is a lánynak, hogy még egyszer szeretnék, de azt mondta, hogy nem lehet, mert nagyon sokan várnak még a sorban... Mindenesetre büszke voltam magamra és bldogan szaladtam oda az anyuhoz.
Kicsit odébb rönk fából épített játszótérre bukkantunk Csabival és megrohantuk. És csak másztunk fel a kisház falán, és csusztunk le a csúszdán, és újból másztunk fel a kötéhágcsón, és ismét lecsúsztunk a csúszdán, és így tovább.
Közben anyunak bemondtk a nevét a nyereményjáték sorsolásán - elfutott, és nemsokára visszatért egy nyereménnyel: nyert egy pár fa papucsot, amit majd kedden szállítanak ki a részére...!
A vége felé még megálltunk a Formatex játékok standjánál, ahol lehetett játszani a soha ki nem száradó gyurmával! Jaj, de nagyon örültem neki! Jó sokáig gyurmáztam, kipróbáltam minden színt. Anyu pedig közben kapott a segítő nénitől egy ív Formatex-kupont, amit le lehet vásárolni a játékboltokban, valamint - és ez a fő: egy kis csomag ajándék gyurmát is, amire már nagyon régóta vágyakoztam!
Ezen a standon kipróbálhattam még azt a rajztáblát is, amire fénnyel lehet rajzolni. Ez a másik játék, amit már régóta kérek anyutól ajándékba....
Már eléggé fáradtak voltunk - és nem csak mi gyerekek, hanem az anyuék is, amikor du. 2 óra körül hazaindultunk a kiállításról. Szerencsére a mindkettőnk háza előtt megálló 95-ös busz végállomása pont ott van az Aréna közelében, így egyszerűen és hamar hazaértünk.
