Sári Blogja

Ma megtörtént!

Már nagyon vártam! Nem csak anyu és apu, én is. Szerintem én vártam a legjobban. Térdre már felhúztam magam pár napja, az is nagy erőfeszítésembe került, ma viszont még tovább merészkedtem, még többet sajtoltam ki magamból. Szabadon játszottam, mászkáltam a nappali szőnyegén, és - ki tudja, hanyadszor - újra az újságtartó felé vettem az irányt. Sokat időzöm ott, roppant érdekesek a benne lévő színes újságok, füzetek. Azt szoktam mostanában csinálni, hogy egészen közel ülök hozzá és megkapaszkodom a felém eső, félkör alakú végében. És markolászom. Majd ha kedvem támad, a karommal felhúzom magam térdelésbe. Ma továbbmentem, megpróbáltam térdelésből a talpamra állni és kinyomni magam, és - sikerült! Fel sem fogtam még a nagy eseményt, amikor anyu - aki ebből mit sem látott, mert épp egy röpke percre eltünt a fürdőszobában - látva, hogy állok, öröm ujjongásban tört ki, tapsikolt nekem, és összepuszilt. Én meg csak álltam az újságtartó melletti kisasztalnál és csendben örültem.

Utána még egy csomószor sikerült a kanapénál és a fotelnél is felkapaszkodnom állásba. És a kanapé mentén, benne kapaszkodva, már néhány lépést is tettem ám - egyedül! Anyu végig figyelt és biztatott. És mindig megdícsért.

Ez a kép még pár nappal korábbról való, amikor anyu és apu büszkén fotózták újdonsült tudományom a járókában.