Sári Blogja

Könyveket kaptam már régebben is, képeket tartalmaz mind - állatokról, növényekről, különféle tárgyakról. Mindig is szerettem őket forgatni, nézegetni. Volt, hogy egészen hosszú ideig elmélyedtem egyikben-másikban a szőnyegen ülve. Az első szülinapomra azonban kaptam olyan könyveket is, amelyek már történetet mesélnek el! Attól kezdve egyre inkább belehabarodtam a műfajba! Anyu - esti meséi alkalmával - mindig valamelyikből mesél, én pedig nagy boldogsággal figyelek minden szót, minden képet. Be is kapcsolódom egy-egy képre mutatással, akkor anyu azt is beleszövi a történetbe.

Olyankor - este - mindig eltesszük a helyére a könyvespolcra az adott könyvet és utána nyugodtan alszom el, tudva, hogy az előbb hallott mese szereplői is nyugovóra tértek. Reggel - mostanában - az első teendőim között van - a lámpa, az óra és a lámpáról lelógó madárkák megmutatása után -, hogy a könyvekért ácsingózzak a könyvespolcnál. (Ezzel már a könyvek is bekerültek a biztonságot nyújtó tárgyak sorába. Reggel mindig sorba veszem a lámpától a könyvekig őket és megnyugszom, hogy minden a helyén van.) Karjaimat felfelé nyújva, teljes testemmel kinyúlok a könyveim irányába. Nem érem még el őket, de anyu - a nógatásomra - ott terem, és megkapom, az egyiket. Magam is ellapozgatom, de annak örülök a legjobban, ha anyu újra meséli a történetet. Amikor azután ráuntam, fogom, és felteszem a könyvespolc legalsó - általam egyedül elérhető - polcára. Anyu mindig megdicsér ilyenkor. A nap folyamán többször kérem el így a meséskönyveim - melyek valahogy mindig a helyükön várnak, a könyvespolcon - kicsit mellőzve az eddig hőn szeretett játékaimat.