| Apu gondolta, ha már Kanizsán vagyunk, miért nem látogatjuk meg a Délvidék legrégebbi templomát, ami sajnos már csak egy rom. Szépen kiszámolta: merre kell menni, mennyi időbe kerül és hol fogunk vacsizni, de persze minden máskép sikerült, mint a terv. |
| Neki is indultunk a nagy útnak a Tata piros autójával, de ahogy átléptük a Tiszát egyre csak romlott és egyre jobban zötyögött az út. Annyira, hogy el is aludtam rajta. Arra ébredtem fel, hogy Apu már egy földesúton tereli a kocsit, az autó kivül-belül tiszta por. Térkép és útmutatás nélkül próbáltuk megtalálni ebben a tanyasi légkörben a templomot, de aránylag gyorsan sikerült. |
 |
| A megközelíthetetlensége folytán - szerencsére egyedül voltunk a romnál, amely lenyűgöző volt. |
| Nagyon élveztem a szabadságot. Le föl rohangáltam a dombocskákon. Megkerestem minden pitypangot és a csalán sem bántott. |
| Sajnos gyorsan esteledett és indulni kellett haza. Apu most egy kerülő, de jobb utat keresett. Útközben persze kerestünk egy pékséget is és Adán bevágtam egy negyed perecet. A péksüteményeket és a kenyeret - mint látjátok - imádom. De kizárólag csak üresen. Ha molekulányi pástétom vagy margarin van rajta, akkor már nem kell! |
| Az visszaúton még megcsodálhattunk egy különleges telihold-keltét és kb. 9 óra körül értünk haza. |
Az aracsi Pusztatemplomnál
2008.08.19. 20:55 | Apu | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://samusara.blog.hu/api/trackback/id/tr38634724
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
