| Anyuval és apuval elvonatoztunk a Vasúttörténeti Parkba, a Minimax-szülinapra. Délelőtt 9 körül indultunk itthonról, hogy a 10-re, a kezdésre odaérjünk. Ingyenes Minimax-vonat vitt bennünket a Nyugati Pályaudvarról a helyszínre. Már a vonaton rengeteg néni, bácsi és gyerek volt! Hát még ott! Nem is érdekelt, hogy haladjam a tömeggel, sem az, hogy sorban álljak a rendezvény helyszínéül szolgáló hangár bejáratánál. Inkább elszórakoztattam magam a világos színű kavicsok szedegetésével, körbe-körbe sétáltam egy nagyobb füves terülteten, de legtöbb időt a kültéri karácsonyfa nézegetésével, "símogatásával" töltöttem. Sokszor messzire elbarangoltam anyutól és aputól, de azért a szemem sarkából figyeltem, merre vannak és úgyis tudtam, hogy mindketten egyfolytában követnek a tekintetükkel, nem lehet bajom! |
 |
| Azután, mikor bemetünk a hangárba, szokatlan látvány fogadott, ennyi embert még nem láttam egy helyen! Nagyon sok kislány és kisfiú volt bent a szüleikkel együtt! Ráakasztottuk anyuval az ajándékba vitt karácsonyfadíszt a benti óriási fenyőre és egy nénitől Mikulás-sapkát kaptam ajándékba. Mivel még kicsi vagyok, a különböző kézműves foglalkozások még nem érdekeltek, elszlalomoztunk az ilyen asztalok és bekerített területek között. Egy dolog érdekelt, a zene. A hangár túlsó végéről hallatszott, oda tartottunk. Az első fellépő zenekar már éppen befejezte és következett egy másik. Élőben hallani az ismert gyerekdalokat és mondókákat nagy élmény volt számomra. Gondolhatjátok, táncoltam is végig, amíg szólt a zene! |
| Egy idő után olyan sokan lettek, hogy kellemetlen kezdett lenni. Ott is hagytuk a színpadot. Hazaindultunk. A hangár bejárat felőli részén lévő kisebb tömeg és közepén kimagasló ismerős mesealak azonban eltérített a kijárattól. Közelebb érve boldogan ismertem fel az ember nagyságú mesealakban Fifit! Nagyon szeretem őt! És most itt volt élőben! alig vártam, hogy én is odaférhessek hozzá és megérinthessem! Sikerült! Anyu odavezetett, és megfogtam Fifi kezét! Nagyon boldog voltam! Hangosan nevettem és rajongva néztem az arcát! Nem volt elég egyszer, az sem érdekelt, hogy más is oda akar menni, ott tolongtam és még párszor sikerült megfognom Fifi kezét! |
 |
| Utána lassan elindultunk haza. Ugyanúgy, ahogy jöttünk, vonattal. Az utat végigaludtam. A hazafelé sétálva abban egyeztünk meg anyuval és apuval, hogy ha másért nem is, de Fifi miatt már megérte, hogy elmentünk! |
Fifi
2008.12.06. 23:53 | Apu | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://samusara.blog.hu/api/trackback/id/tr3808638
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
