Sári Blogja

Húsvét Doroszlón

2009.04.15. 01:22 | samedli | Szólj hozzá!

Már tényleg régen voltunk lent, a nagymamáknál - még Karácsonykor! Azóta csak Rózsa mamát láttam két alkalommal, ő utazott fel hozzánk Budapestre. Mindenki mással viszont december vége óta nem találkoztunk. Vártam már én is nagyon a találkozást. Képzeljétek, még Alisha, Zsuzsa és Kruno is hazautaztak Svájcból!

Zsuzsának ("JUJI") nagy hasa van ("NAA HA VA"), és benne lakik egy kicsi baba ("TI-CSI BABA")! Eddig csak az anyu újságjaiban láttam nagy hasú néniket, most végre személyesen is megérinthettem egy ilyen hasat, amiben egy kicsi baba lakik... :)

Alishával rögtön megtaláltuk a közös hangot, ott folytattuk a játékot, ahol tavaly - legutóbbi találkozásunkkor - abbahagytuk. Csak most már kicsivel nagyobb vagyok és már beszélgetni is tudtunk... A lenti első videón látszik is, ugyanúgy kergetőzünk, bújócskázunk, mint tavaly, most már viszont azt is oda tudom kiabálni Alinak, hogy "I VA!" (Itt vagy!)

A hátsó udvarban rengeteg szépség várt bennünket. Alishát e napokban leginkább a gyíkok és azok megfogása érdekelte, engem pedig a kicsi nyuszi a ketrecben, a gyümölcsös fák virágai, a gyermekláncfű - amire tavaly nyár óta emlékeztem...

Nagyszombaton anyu, apu és én beautóztunk Zomborba, ahol sétáltunk a - majdnem kész - sétálóutcán. Már most is nagyon szép, a városháza felőli végének kövezését kell csak befejezni. Rossz kedvem volt aznap - meglátogattuk a Dédit, és én végig sírtam, egész ottlétünk alatt. Szegény dédi, azt gondolta, miatta sírok, pedig nem erről volt szó - tulajdonképpen magam sem tudtam az okát...

Délután 3 körül pedig megérkeztek a Kanizsaiak ide, Doroszlóra. Jött a Rózsa mama ("JÓ MAMA"), a "TATA", a "DÉDI", Zsuzsi ("JU-JI"), Orsi ("O"), Emese ("E") és Csaba ("TA") is! Mindenkinek roppantul örültem! Hoztak nekem szülinapi ajándékot is - mivel 10 nap múlva szülinapom lesz - de akkor sajnos nem találkozunk, és elhozták azt is, amit hozzájuk hozott nekem - egy kicsit előbb - a nyuszi! Unokatesóim (mármint Alisha és Orsi meg Emese) újra összebarátkoztak egymással - a keresztelőnkön találkoztak először - és utoljára -, és rövid időn belül már el is tűntek Teri mama - virágba borult, nagy hátsó kertjében. Én viszont - a vendégeskedés közepén - még egyet aludtam, annyira kimerített a délelőtti hisztim. Sajnos este el kellett búcsúznom a kanizsai rokonoktól, kár, hogy ilyen rövid volt az együtt töltött idő!

Ugyanezen este még vacsorára is voltunk hivatalosak a kersztanyuékhoz. Ahogy beléptünk a házuk ajtaján - a mai történések után már nem meglepően - rázendítettem a sírásra és csak anyuhoz bújtam egyfolytában. Az elején még az sem érdekelt, hogy Petra játszani hívott - szépen mondta, hogy "gyere Sári, gyere!" - és még az sem, hogy kaptam ajándékba érdekes játékokat! De ahogy múlt az idő, szépen megnyugodtam. Persze vacsorát - ami sonkából, szalámiból, kolbászból, tojásból, és más finomságokból állt - nem kértem egyáltalán, helyette egy jó fél zsemlét eszegettem meg anyu ölében ücsörögve. Petra bezzeg szépen, jóízűen megvacsorázott, nem utasította el a felsorolt finomságok egyikét-másikát... Számomra a jóllakáshoz kellett még egy kis Csokolino, ami keresztanyunak jutott eszébe, látva, hogy csak zsemlét ettem. A Csokolino bármikor jöhet, nagyon szeretem ("NA SZE")! Vacsora után már jobb kedvvel játszottam, a végén pedig már hazamenni is alig akartam.

Húsvét vasárnap valahogy tovább aludtam, mint szoktam - fél 9-kor ébredtem. Anyu és apu is ugyanekkor. Megittam a tejet, felőltöztetett az anyu és indultunk le a többiekhez. Útközben megállított Ali és mutatta, hogy nézzem csak meg, hozott nekem valamit a nyuszi ott, az ajtó mellett. És tényleg, egy csomó minden volt ott: egy hátizsák, ami pont a méretemre szabott, egy kicsi öntözőkanna, egy tapadókorongos labda, egy kifestő-könyv és sok csoki! Oda-vissza voltam az örömtől, leültem és bontogatni kezdtem az egyik csokitojást. Anyuék viszont szóltak, hogy előbb reggelizni kellene, így lesiettünk az ebédlőbe. Az ünnepi terített asztal, Teri mama és Alisháék is vártak már bennünket nagyon a reggelivel. Mindenki szépen az asztalhoz ült, sonkát és tojást evett finom tormával, majonézzel - csak én nem! Már a kis székemben sem voltam hajlandó ülni, szaladgálni akartam inkább a nappaliban. Anyuéknak nem volt mit tenni - hogy megmaradjon a kellemes hangulat, engedtek a nyarvogásomnak, nem kellett ott ülnöm, ha nem voltam még éhes! Valamikor délelőtt ettem én - Csokolinot, ahogy szoktam. Azután délután még sokat játszottunk Alishával - sajnos később elromlott az idő, felerősödött a szél és jobb volt bent, mint kint. Sajnos az utolsó doroszlói délutánomon már nem szaladgálhattam a szép kertben.

A visszaút volt még kalandos - Budapestre. A határon 2 és negyed órát kellett várakoznunk - miközben kb. 400 métert tettünk meg a magyar vámig... Jól bírtam, az elején játszadoztam új kis játékaimmal: a tapadókorongos labdával és a "polippal", később táncoltam az ülésemben, de apu ölében ülve az autót is "vezettem"...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.