Sári Blogja

Essen szó végre a bölcsiről is

2009.05.11. 17:18 | samedli | Szólj hozzá!

Szóval, van ez a "BÖ" (bölcsi), ahová minden reggel elmegyünk anyuval és ott sok "DE" (gyerek) van - sok "LÁ" (lány) és "FI" (fiú). Amikor belépünk a játszó szobába, a gyerekek mind bennünket néznek, de főképp engem, mert a belépéssel rázendítek a sírásra és csak bőgök és bőgök. Azalatt is sírok, amíg az öltözőben anyu átöltöztet a játszós ruhámba és az utcai szép ruhát beteszi a jelemmel ellátott szekrénybe. És akkor is sírok, amikor - így, felkészülten - visszamegyünk a gyerekek közé. Egyfolytában anyu karján akarok ülni, nem engedem el. Mert ha egy pillanatra is mással kezdek foglalkozni, anyu elmegy a boltba és nem lesz itt velem egy ideig - ezt pedig nem akarom!

Négy hete kezdődött ez az egész -

Húsvét hétfő utáni kedden mentünk először anyuval a bölcsibe játszani. Ott voltunk egy órácskát és hazajöttünk. Jó volt: az elején ugyan sírtam és anyu karján lógtam egy darabig, de hamar rájöttem, hogy itt játszani is lehet. Anyu és én együtt játszottunk az udvaron a homokozóban és a kis műanyag asztaloknál könyvet olvastunk és kockáztunk. Később magam is elsétálgattam , megnéztem a faházikót és sorba rakosgattam két kismotrot - teljesen egyformán beállítva őket, még a kormányukat is ugyanabban a szögben állítottam be - mert azt úgy kell...

Másnap is elmentünk ugyanoda, kicsit tovább maradtunk. Hasonló volt, mint tegnap - azzal, hogy ma tovább tartott a sírós, "föl-föl", bújós időszak. Legalább negyed óráig anyun ültem: az eljén anyu állva tartogatott (mert mikor beléptünk a kapun, rázendítettem, és vissza, ki akartam menni. Attól kezdve azért sírtam, hogy menjünk ki innen), majd leült egy kispadra, és az ölében ültem - szemben ülve, szipogva bújtam a nyakába. Odajött a többi gyerek, hogy "miért sír?" - "nem tudom" - mondta anyu.

A gondozónőt is kérdezgették, nem értették, miért kell ott sírni, ahol ők jót játszanak... Azután amikor végre lenyugodtam, az egyik kislány, Anna, hívott bennünket - anyut meg engem homokozni, és együtt el is mentünk. De kizárólag anyuval együtt akartam menni. ÉS - a homokozónál megfogtam a lapátot, meg a gereblyét - és elfelejtettem minden rosszat - el kezdtem önfeledten játszani. Attól kezdve el voltam - az elején csak a homokozóban,  később újra elmászkáltam másfelé is. Folyton átsétáltam a másik csoport játszótér-részére, mert az a homokozó "érdekesebb" - persze, mindig visszaterelgetett a gondozónéni, leültem a kisszékekre az asztalokhoz és kockáztam, majd átültem egy másik székre és olvastam egy könyvből... A végén már levelet is szedtem a kerítés menti bokorról és vittem oda anyukának. Anyuval együtt kis talicskába tettük a leveleket és tologattam - végig az egész udvaron, oda-meg vissza. A kismotrokat is kipróbáltam - tegnap csak tologattam, ma már ráültem - de nem a betonon próbáltam lökdösni magam, hanem a füvön, ahol folyton beleakadtam a fűcsomókba... elég nehéz volt ott tolni... A végén éppen megint a homokozóban voltam és három kisvödörbe raktam egyszerre a homokot lapáttal, amikor jött értem az anyu, hogy megyünk haza. Most már jó kedvem volt, és mindenkinek külön-külön köszöntem, meg integettem is, "IJA IJAAA, PÁPPÁ!" - mondtam, mintha a reggeli sírás-rívás meg sem történt volna.

A harmadik napon már három órát ott töltöttünk - az elején hasonló nyöszörgéssel, de zömében önfeledt játszással, és délben jöttünk csak haza, amikor a többi gyerek ebédelni ment.

És a negyedik napon, pénteken is körül-belül ugyanez történt.

Azután vasárnap este el kezdett folyni az orrocskám. Akkor még csak kicsit.

Az éjjel már nehéz volt, sokszor felébredtem arra, hogy nem kapok levegőt az orromon, olyankor anyu mindig felvett a karjába és újra és újra elringatott...

Hétfőn reggelre viszont már rendes megfázásnak nézett ki az egész - lázzal és fáradtsággal, meg nyűgösséggel. Elkaptam életem első bölcsis betegségét!

Kijött hozzánk a "DO" (doktor) "NÉNI" és orvosságokat írt ki, valamint meghagyta, hogy csak  egy hét múlva -  jövő hétfőn - mehetek megint bölcsibe. Nem értettem, miért olyan fontos az a bölcsi, hogy még a doktor néni is megszabja, mehetek-e vagy sem... Mindenesetre folytatódott tovább a "bölcsi előtti" életünk, a héten minden délelőttöt újra otthon töltöttem anyuval.

Szerencsére gyorsan gyógyulok, a hétvégére - szombatra - már szinte gyógyultnak voltam mondható. Aznap volt ugyanis a "szülinapi bulim".

Anyu és apu meghívták sok barátjukat, és mind el is jöttek. Nagyon örültünk nekik! Mindenhol legalább egy kisgyerek van már, de több családban kettő is. Eljött Felicia is ("FE") - akinek szép, nagy hasa van, és a hasában benne van egy kisbaba! Ez nekem nagyon érdekes dolog, minden alkalommal, amikor találkozunk, megbeszélem ezt vele. Mondom, hogy "NA HA VA, BE VA E KI BABA!". Gondolom, mindenki érti: "nagy hasad van, benne van egy kis baba!" Feliciával jött Péter is ("PÉ") - aki a kisfia - és Mic ("MI"), aki a férje és apu barátja. Itt volt még Kóbász bácsi ("TÓ") és Ildi néni ("I NÉNI") Marcival ("MA") és Barnussal ("BA") - Barnus januárban volt 1 éves; eljött Bozsó bácsi is ("BO BÁ") - Orsi nénivel ("O") és a kislányaikkal, Eszterrel ("E") és Noémivel ("NO"). Sztivi bácsi is itt volt, a szintén 16 hónapos Mirjammal ("MI") és anyukájával, Vandával ("VA"). És végül, de nem utolsósorban az Andrek család is eljött, azaz Roli ("LO") bácsi, Eszter néni ("E NÉNI"), és az ikrek, Kami ("KA") és Zazi ("ZA-ZI"). Őnáluk azóta már kétszer is voltunk Csúcshegyen, a nyaralójukban. Szép, nagy füves udvar van ott és külön épített játszótér a gyerekeknek homokozóval, csúszdával, hintákkal, mászókával.

Amikor az összes meghívott vendég megérkezett, ténylegesen tele lett a lakás, de roppant jó érzés volt! Sok gyerek volt és csak úgy zsibongtunk! Persze annak is örültem, hogy hoztak nekem ajándékokat - több könyvet kaptam, és pár csudajó (fejlesztő) játékot: Duplo-kockákat, egy fából készült, több darabos, fűzős kreatív játékot, dominót, és egy mini Barbyt pónival. Köszi szépen mindenkinek!

Hétfőn pedig - érdekes módon - megint elmentünk a bölcsibe anyuval!

És e naptól kezdve minden nap elmentünk... És most már minden nap volt olyan időszak, amikor anyu egy ideig nem volt ott velem. Csak el kellett mennie, de visszajött: "DE MÉ JÖ!" (de még jön). "Á NÉNI" (Ági néni) elmagyarázta, hogy anyu majd jön, és én megértettem. Amikor pedig ebédhez készülödtek a többiek, és én - persze - nem kértem semmit, "NE KÉ TÖ" (nem kérek többet) - mondtam, anyuka már újra ott is volt!

"I VA ANYI!" (Itt van anyi!) - mondtam nagy boldogan, szaladtam a karjaiba és átöleltem a nyakát... És anyu átöltöztetett és jöttünk haza! Az említett hétfő óta eltelt újabb 2 hét és minden nap elmegyünk a bölcsibe anyuval!

És minden nap hasonlóan telik: délelőtt 9-kor érük oda, és "ANYI EME BOBA, DE JÖ" (anyu elmegy a boltba, de jön). Igen, anyu siet vissza hozzám. Bár ezt tudom, az elváláskor még mindig sírok: "A SÁ SÍ" (a Sári sír). De nem tart örökké, lassan megvígasztalódom  és utána már elég jól el vagyok, sokat játszom az udvaron mindenfélét. Ebédkor - persze - nem kérek semmit enni, de amikor a többiek lefekszenek aludni, én is elalszom velük. Igen, kb. 8 napja elfogadtam az ágyikót, ami csak az enyém ott, és nagyokat alszom együtt a többiekkel. Amikor pedig felébredek - 3 óra körül -, jön az anyu! Igen, mindig ott van már akkor! Az uzsonnát - amit 3-kor hoznak - ugyancsak nem fogadom el, inkább azon vagyok, hogy anyu kezét húzva, kisiessek az épületből. "ME HA" (menjünk haza) - mondom mindig anyunak, aki gyorsan visszaöltöztet az utcai ruhámba és már indulunk is.

Legtöbbször végig sétálunk hazafelé. Kb. negyed óráig tart az én tempómban - a bölcsitől hazáig - az út. Közben virágot szedek, repülőket nézek, hallgatom a bim-bam-ot ("BI-BA"), és - a sétányra érve még végigfutom a sétányt oda-vissza minden délután...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.