Ma anyuval utazgattunk sokat a városban.
Először vonatoztunk egyet - itt nálunk, a Kőbánya Alsó vasútállomáson felszálltunk egy éppen arra jövő vonatra és tíz perc alatt odaértünk vele a Nyugati Pályaudvarra. Ott azután lesétáltunk a metróhoz: sok-sok lépcsőn lementünk az aluljáróba, majd mozgólépcsőn ("MO-LÉ-PŐ-TŐ") tovább a metrókhoz. Amikor leértünk a mozgólépcső aljára, elkiáltottam magam: "EZ JÓ VOLT!" Nagyon szeretek mozgólépcsőn utazni!!! Vissza is szerettem volna menni rá, de anyu mondta, hogy előbb el kell intézni valamit és a metró is érdekes lesz.
Már apuval is utaztam metrón, de továbbra is nagyon érdekesnek tartottam a metrózást. Vártunk, vártunk rá, és egyszer csak megjelent két fényes lámpájával az alagút mélyén. Nagyon érdekes volt, ahogy jött ki az alagútból! És azután megállt előttünk! Nevetve örültem neki! Felszálltunk és leültünk egy ülésre.
Hamar leszálltunk, mert a Lehel téri piacra tartottunk, ahol anyu kicserélte a tegnap ugyanitt vásárolt tejet, ami - sajnos - "NE VO JÓ!" Szerencsére a Tejbolt-ban a néni kedves és megértő volt, és kicserélte, adott helyette másikat anyunak.
Visszafelé szintén metróra szálltunk, de most nem csupán egy megállót utaztunk, hanem nagyon sokat. Minden egyes alkalommal, amikor megállt a szerelvény, anyuhoz fordultam és megkérdeztem: "LE-SZÁ?" (leszállunk?) és anyu mindig elmondta, hogy még nem, még utazunk. A vége felé már visszaszámoltunk, hogy még hármat, még kettőt és már csak egyet kell utazni a metróval.
Különben végig nagyon szépen, nyugodtan ültem anyukám mellett és nézelődtem.
Azután, amikor leszálltunk, ismét rengeteg lépcsőn fel kellett mennünk a felszínre, és onnan viszont a már jól ismert narancs színű 3-as villamossal utaztunk tovább. Ezzel szoktunk anyu és én a bölcsibe menni, csak nem ezen az útszakaszon, hanem a Szent László tértől az Ónódi utcáig - egy megállót.
Most viszont sok megállót utaztunk.
Útközben felfigyeltem az egyik óriásplakát üres helyére és felkiáltottam: "TÉVÉ!" Anyu mosolyogva elmagyarázta, hogy az nem tévé, hanem a plakát helye :) És a következő ilyen nagy képre mutatva azt is megmondta, hogy "plakátnak" hivjuk. "PA-TÁ" mondtam örömmel, és az út további részében az összes óriásplakátnál hangosan ismételgettem ugyanezt. :) Márpedig szinte egymást érték ezen az útszakaszon a plakátok...
Leszálltunk a villamosról és - a már számomra is ismert környéken - hazasétáltunk a Kőrösi Csoma sétányon. A házunk lépcsőházában már nem vállalkoztam a lépcsők megmászására - már eléggé fáradt voltam hozzá - és felkéredzkedtem anyu karjába, aki - mint egy "PICI BABÁT" vitt fel a lakásunkig.
Ja, és mondanom sem kell - pelus nélkül voltam mindvégig, és a végén száraz bugyikával is értem haza!