A védőnő és a doktor néni nagyon megdícsértek, hogy milyen ügyes vagyok, amikor ma egyedül sétáltam be a doktor néni szobájába. Utána pedig rögtön mindketten fel is köszöntöttek a születésnapom alkalmából! Általános ellenőrzésre vitt az anyu. A védőnő lemért a mérlegen, és azt mondta, pontosan 8 kg-os vagyok. Utána megmérte a "magasságom", és 72 cm-t mért. Szerintem ez teljesen normális egy egy éves kicsi lánytól, ugye? A doktor néni pedig meghallgatta a tüdőmet és megnézte a torkomat, majd közölte, hogy az egészségemmel minden rendben. Megnézte még az egyetlen fogacskámat, ami alul, a jobb első helyen éppen hogy csak kibújt. Persze én nem akartam engedni, de egy fém spatulával annyira nyomult befelé a számba, hogy mégis ki kellett nyitnom! Nemtetszésemet hangos sírással fejeztem ki. Meg voltam sértve - teljesen! Anyukám alig tudott megnyugtatni. Még akkor is hangosan hüppögtem, amikor már kijöttünk az orvosi szobából és öltöztetett az anyu.
->Pár napja, április 17-én vagy 18-án törhette át piciny első fogacskám az ínyemet. Anyu az egyik sírós ébredésemkor vette észre, amikor éjjeli 2-kor lesietett hozzám. Csak sírtam és sírtam, pedig már megetetett, és tisztába is tett. És akkor gondolta csak, hogy lehet, hogy a fogam indult meg! Be is dörzsölte az ínyem azzal a finom ízű érzéstelenítővel, amiről mindig azt hiszem, hogy innivaló...Jó ez a Dentinox csepp, mert utána megnyugszom és el tudok aludni.
A védőnőtől hazafelé egy nagyot sétáltunk az anyuval. -> Mostanában, ha jó kedvem van - és ébren vagyok -, nagy érdeklődéssel figyelek minden létező dolgot az utcán, és ami megtetszik, arra rámutatok, jelezvén anyunak, hogy észrevettem. A lámpákat az utcán is felismerem már! Ezenkívül integetek a néniknek és a gyerekeknek, akik mindig nagyon megörülnek és visszaintegetnek. Ma az egyik néni széles mosollyal és kedves szavakkal illetett, azt mondta, hogy nagyon édes vagyok!
Este, amikor végre hazaért az egész napon át várt apukám, boldogan szaladtam a karjaiba. Ő felemelt, a magasba emelt és sok-sok puszival gratulált a szülinapomra. Anyu elmesélte neki, hogy délután itthon fel-alá járkáltam a szobákban, kezemben tartva valamilyen játékomat - egyik szobából át a másikba, majd vissza, ki az előszobába, be a konyhába, és vissza. Fáradhatatlanul talpaltam ki-be, ki-be, és mindig anyu volt az, akinél megpihentem az újabb nekiiramodás előtt. Apukám nagyon büszke volt rám, hogy ilyen állhatatosan ügyködöm legújabb tudományom, a járásom tökéletesítésén.
