Sári Blogja

Ma Anyu, Apu és Én vettünk egy nagy lélegzetet és elmentünk a szomszéd aranyműveshez fülbevalót belövetni. Már épp ideje volt, mert egyrészt nagyon sok szép fülbevalót kaptam idáig, másrészt pedig minél nagyobb leszek, annál nagyobb félelemmel és fájdalommal jár az ilyesmi.

Itt még a tegnapi fülbevaló mentes állapotban vagyok látható:

Az üzletbe lépve először kiválasztottam melyik fülbevalót szeretném. Természetesen a pirosat (lásd alul a képen a kiemelést). Utána Apu erősen megfogott és a kedves bácsi (aki a műveletet végezte) egy furcsa szerszámmal belőtte a fülbevalót. Egészen eddig pontig volt barátsagos a viszony köztünk. Ezután elkezdtem keservesen sírni és a másik fülbevalót már "nótaszó" mellett sikerült a fülembe varázsolni. Ezek után viszont Apu vállán pár perc alatt megnyugodtam.

Hazaérve vette észre Anyu, hogy sajnos az egyik fülbevaló lejebb sikerült mint a másik... Telefonálás után kiderült, hogy ezt célszerű kivenni és jövő héten sajnos újra kell lőni. Apu rögtön kikapta az elhibázott fülbevalót, amit szintén megsirattam. Most kalóz módjára, egy fülbevalós vagyok és este már erről készült a következő kép:

A padláson Apu talált egy hintát, amit két nap alatt a szoba közepére varázsolt. Vásárolt két erős kampót, felcsavarozta őket az ajtófélfába, és ráakasztotta a hintát. Én csak néztem, mi sül ki ebből! Nem láttam még ilyet, várakozón figyeltem, mit csinál.

Egyszer csak felemelt és beleültetett a himbálódzó, fából készült hintába, és egy cseppet meglökte. Közben anyu énekelte a "Hinta palinta" mondókát. Anyut figyelve és a - már nagyon ismert - mondókát hallgatva megértettem, hogy mi történik velem, és nevetni kezdtem. Egyre jobban tetszett az egész játék! Egyáltalán nem féltem, nyugodtan ültem - és hintáztam boldogan! Egy idő után pedig elkezdtem "hajtani" a hintát! Legalábbis úgy nézett ki, mintha azt csinálnám, bár én még nem tudhatom, hogyan is kell: előre dőltem, amikor hátra indult, és hátra dőltem, amikor előre indult a hinta! Élvezetes játék, csak legyen aki lökdösi a hintát :)

Ma Apu szerelt... Előkapta a szerszámos dobozát és csuda dolgokat vett elő belőle. Sajnos nekem tiltott zóna volt a doboz...

Azonban ennek ellenére kaptam pár műszermadzagot és Apu elégedetten állapította meg, hogy kislány létemre tovább viszem az "örökséget."

Tegnap óta segítség nélkül leguggolok, majd vissza felállok! Ilyen módon a padlón lévő játékért is le tudok hajolni, illetve laguggolni, felvenni azt, és újra felegyenesedni. Jó, nem? Nagyon élvezem, hogy ilyen mozgékony vagyok már!

Még egy "első" dolog történt ma, mégpedig az, hogy odaszaladtam az anyuhoz a cumimért! Bizony! Szintén messze voltam a kanapétól - a tv távolságában, - és megláttam, hogy az anyu nyújtja felém hőn szeretett cumimat ("EME EME"). Hangosan elnevettem magam és elindultam szépen, gyalog az anyu felé. De mivel alig tudtam kivárni, hogy odaérjek, felgyorsítottam a lépteim - és sikerült! Elesés nélkül elértem a kezét és a benne lévő cumit! Utána egy-kétszer még megismételtük ezt anyuval, és mindannyiszor sikerrel jártam! Büszke vagyok magamra!

Ma először történt meg velem, hogy egyedül felálltam - a padlóról! Négykézlábra álltam, áthelyeztem a testsúlyom a lábaimra és felemeltem a törzsemet és a karjaimat is a padlóról, végül teljesen kiegyenesedtem. Ezentúl bárhol fel tudok mostmár állni! Hurrá!

Ezenkívül:

- ha anyu vagy apu megkérdezi, hogy "hol van az ÓRA?" , teljes bizonyossággal megmutatom a falon, felé mutatok a mutatóujjammal. Ha ugyanígy a LÁMPÁRA kérdeznek, azt is megmutatom. A lámpáról lelógó három papír-MADARAT is bármikor - kérésre - felismerem.

- az esti fürdéskor - a fürdőszobában - észrevettem a tükör felett a világító lámpabúrát, és egész karommal odamutattam, közben hangosan mondtam: "ÁÁMPA"! Anyu és Apu nagyon boldogok voltak!

- értem a "bele" és a "ki" valamint a "rá" szavak jelentését

- a KACSÁT, a LABDÁT, a LUFIT, a KÖNYVET, a DOBOZT, a ZSÁKOT (hálózsákom), a MACIT, bármilyen BABÁT bármilyen képen - mind felismerem, ha kérdezik, illetve kérésre odamegyek hozzá és megmutatom, a kezembe veszem.

- a "mutasd meg, hol van a KÖNYVBEN a LUFI" kérésre odamegyek a könyvhöz és kinyitom. Még nem biztos, hogy pont azon az oldalon, ahol a lufi található, de sokszor véletlenül sikerül az is. Olyankor felismerem a lufit a képen, és rámutatok az ujjammal!

- van egy ügyességi játékom, amely olyan, hogy girbe-gurba huzalokon kell az ujjammal vezetni színes golyócskákat. Azzal már egészen jól elbíbelődöm és rendszerint sikerül a golyókat az egyik oldalról a másikra áthúzogatnom!

- szeretek állni! Van úgy, hogy csak úgy ácsorgom. Van olyan is, hogy állva játszom valamivel - felemelem a padlóról és a kezemben tartva játszom vele, nem pedig a padlón. Ezen kívül volt már olyan is, hogy a könyvet emeltem fel a földről, és állva nézegettem!

- a svájci unokatesóméktól húsvétra kapott plüss kacsát nagyon szeretem! Meg is szoktam szeretgetni, magamhoz szoktam szorítani. És - az elején nem ment, de mostmár egyre jobban megy - a csőrét összenyomkodva, hápogásra késztetem! Most már van hozzá erőm, hogy összenyomjam a kis kezeimmel a kacsa csőrét!