Sári Blogja

10 hónaposan és 4 naposan 7830 g a tömegem! Ma mért meg a védőnéni. A doktornéni is megvizsgált, meghallgatta a tüdőmet és megnézte a torkomat is. Az utóbbi nagyon nem tetszett, hideg, hosszú fém spatulát belenyomott a számba és lenyomta a nyelvem. Megijedtem és elkezdtem sírni.

Meg is lett az eredménye - rögtön kikapta a számból azt a dolgot és elnézést kért. Engem már nem érdekelt, csak az anyura figyeltem és a plafonról lógó, fából készült madárra, ami a vizsgáló asztal felett lógott. Anyu rábírta, hogy mozgassa a szárnyait, és olyan volt, mintha repülne. Mire a madarat figyelve megnyugodtam, anyuka már fel is öltöztetett és elköszöntünk mindkét nénitől. Hazafelé egy hosszút sétáltunk, nagyon szépen sütött a napocska, meleg volt.

Amikor este Apuval arra várunk, hogy Anyu elkészítse a tejecskét, akkor általában vagy telefonálunk egyet valakinek, vagy játszom egyet Apu szerszámosszekrénye mellett az "ördöglakattal". A szekrényben található egyéb csodák is nagyon érdekelnek. Ma bele is kukkantottam.

10 hónapos és 2 napos vagyok a mai napon! Anyuka ma serpenyőben fokhagymát pirított olajon és azon pirította utána a főtt spenótot is. Azután még hozzákevert főtt krumplit a turmixgépben, és már kész is volt a finom spenótfőzelékem, amit még finomabbá tett a délelőttről maradt, nagyon kevés anyatej. Beleültetett az etetőszékbe és megkóstoltatta velem a spenótot. Fintorgás volt a reakcióm, és anyu azt hitte, keresnie kell valami mást nekem ebédre, amikor megleptem őt - kitátottam a számat a második falatért! Komolyan - tetszett az íze, finom volt! És éhes is voltam, úgyhogy ettem és ettem. Közben pedig dúdoltam mindegyik falathoz. Egyiket kértem a mésik után! Anyu pedig egyfolytában azt mondogatta, hogy mennyire örül! És azt is mondta, hogy nagy dolog ez, mert eddig nem ettem meg az ilyen zöld színű, és főleg a nem édes dolgokat.

Ma már egészen fél percig is álltam magamtól! A végén nem kapaszkodtam meg semmiben, hanem leereszkedtem szépen a szőnyegre és leültem. Szintén ma - egy másik alkalommal - egy ilyen segítség nélküli ácsorgásom végén, anyukához közelebb akartam kerülni és odaléptem - csak egy lépést. Nem is tudtam róla, hogy előtte sem fogott senki - és a lépés során sem fog senki! Magamtól léptem egyet anyukám felé! Utána már ő meg is fogott, mert közel voltam, de nagyon nagyon megörült és ujjongva hívta le az emeletről az aput és mesélte el, mi történt. Apukám rögtön lejött és felkapott. Megpuszilt és feldobott a levegőbe, közben pedig azt ismételgette, hogy milyen ügyes vagyok! Nem is tudtam, hogy ilyen örömet okozok édes szüleimnek ma!

Anyu ma előszedett egy rég nem látott és számomra nagyon kedves játékot, a sárga, felfújhatós delfint. Amint megláttam anyuka kezében, rögtön meg akartam kaparintani, bár - egy kissé laposabb volt, mint amilyenre emlékszem. Nem is adta anyu ide, hanem kinyitott rajta egy kis szelepet és a szájával elkezdte felfújni. Fújta, fújta és egyre inkább a régről ismert, kedves delfinkémet ismertem fel benne. Alig tudtam kivárni, hogy anyu befejezze és bedugja a szelepet, máris kapkodtam érte két kézzel!

Ott álltam a kanapé mellett, benne kapaszkodva, de amikor a kezembe kaparinthattam a delfint, nem figyeltem másra - észre sem vettem, amit anyuka igen, hogy ÁLLOK, SAJÁT MAGAM ÁLLOK! Annyira el voltam foglalva a kezemben forgatott játékkal, hogy csak kb. 20 másodperc múlva tántorodtam meg, és akkor szépen lehuppantam a popsimra. Anyu nagyon-nagyon örült, nem győzte később újságolni az apunak és a nagyiéknak, hogy nagy nap a mai, először álltam meg a lábamon segítség nélkül!

Az úgy kezdődött, hogy útra keltünk a nagy, kék autóval. Apukám a hátsó ülésre erősítette az új, nagyobb biztonsági ülést, és én - már rutinosan - helyet foglaltam benne. (Nem zavar, hogy be vagyok kötve, csak mozgásban legyünk. Akkor kezdek el türelmetlenkedni, ha állunk. Mert nézelődni szeretek, szeretem, ha elsuhannak mellettünk a fák, a villanykarók, és a távolabb lévő házak. Az is érdekes, amikor másik autókat látok elgurulni mellettünk. Nem unatkozom az úton. Ezen kívül játszani is szoktam a játékaimmal - párat anyu persze elhoz az útra is, a többi az utazótáskában utazik.) Ezúttal már estefelé volt, amikor elindultunk Budapestről, így nemigen láttam a fákat vagy a villanykarókat, viszont a sokféle lámpát annál inkább! Az varázslatos! Ahogy az autónk mellett elrohannak! És mennyiféle van! Kicsi, nagy, fehér, sárga, piros… Szépen el is aludtam az autó ringatása közepette. Amire felébredtem, már nagyon messze voltunk - Budapesttől. Doroszlóhoz viszont már sokkal közelebb. Amikor eljött a vacsoraidom, anyukám készített egy megszokott adag tápszert és jól bevacsoráztam belőle - persze ekkor állt az autó. Legalább apuci pihent egy kicsit. Nem sokkal utána ismét elringatott az autó, elaludtam. Éjjel 10 óra volt, mire Doroszlóra értünk. Mivel egy pillanat alatt felébredtem, amikor megállt az autó és megláttam az új helyszínt, meg Samu mamát, nem is tudtam sokáig elaludni. Éhes már nem voltam, csak a sok újdonság az, ami felfedezésre késztetett. Az első fél óra után Samu mama már újra a legjobb játszópajtásom volt. Jól szórakoztam. Éjfél lett, mire elringatott az anyu!

Másnap folytattam a régi-új környezet felfedezését. A földszinti nappali-ebédlő-konyha relációt számtalanszor megmásztam - oda-vissza.

Samu mama is sokat vitt a karján, azt is szerettem. Rendszeresen visszajártunk mi ketten a nagy utcai ablakokhoz, amelyeken még ott voltak a színes, csillogó, ragasztott csillagok. Azokat különösen kedveltem. Ezen kívül az utcát nézni is érdekes volt, ugyanis az ablakból - mivel magasabban van a ház földszintje az utca szintjénél - mindent lehetett látni, ami az utcán történik, átláttunk a kerítés felett. Látszott, ahogy közeledik egy autó, elhalad előttünk, majd eltűnik a másik irányba. Láttunk egy lovacskát is - ott állt az egyik szomszéd előtt, és traktort, meg buszt is. A járdán ritkán elhaladó bácsiknak és néniknek pedig integettünk, ok pedig örömmel visszaintegettek.

Délután meglátogatott bennünket a kis Varga Hanna és nagymamája. Hanna már nagy kislány, öt éves. Kedves volt hozzám, játszott is velem egy kicsit.

Este felé - az esti fürdésem előtt egy órával - anyu, apu és én meglátogattuk leendő kereszttestvérem és szüleit. Petra is már 4 hónapos! Nagyon gyorsan múlik az idő - anyu szerint! A legutóbbi találkozásunkkor még nagyon pici volt, szinte csak aludt és evett, most viszont már kommunikatív volt, rám mosolygott és nagy szemekkel nézett. Néztük egymást, ahogy babákhoz illik, a szüleink pedig örültek, hogy milyen aranyosak vagyunk. Hamar elfáradtam, mivel erősen közeledett az esti procedúrák - a fürdés, tejecske ivás és anyu általi álomba ringatásom - ideje. Sietve el is köszöntünk. A nagymamánál már gyorsan peregtek az események, anyu anyatejecskét fejt nekem, utána jött a "pancsi-pancsi" és a tejecske ivás. Sok minden történt e napon, ki is fáradtam eléggé. Jólesően hagytam el magam anyukám karjában, miközben altatódalt énekelve elringatott.

Péntek délelőtt Samu mama egy csomó diót adott nekem, hadd játsszak velük. A szőnyegen ülve, a két lábam közé öntötte a diókat, így pont elértem mind. Először csak ismerkedtem velük, kavargattam őket kis kezeimmel a lábam között. Érdekes volt a - számomra - tenyérnyi golyók felülete, súlya. A számba is be szerettem volna venni őket, de folyton rám szóltak… Volt ott egy nagyobb, fém díszdoboz is, amelyet felfordítva használtam, arra rakosgattam - anyuék sugallatára - a diókat. Először egyesével: az egyik markomban lévőt rátettem, és le is vettem, majd a másik markomban lévot tettem rá és megint levettem. Érdekesnek találtam, ahogy kopog a dió a dobozon. Majd - újabb anyai sugallatra - többet is rátettem egymás után. És azután azokat lehetett ám csörgetni, zörgetni a dobozon! Lepattantak róla, akkor utánuk másztam és visszatettem a dobozra. (!) Ugye, milyen ügyes vagyok. Anyu és Samu mama nagyon büszkék voltak rám! Volt a nappali asztalkájában egy horgolt csipke is, azzal pedig "törölgetni" kezdtem a díszdobozt - mintha nem először csinálnám! Azon a délutánon egy csomó dolgot tapasztaltam és tanultam! Nagyon gyorsan tanulok mostanában!

Ezen az estén Samu mamával aludtam el, ugyanis anyu és apu vendégségbe voltak hivatalosak. Anyu nagyon örült, hogy gyorsan megbarátkoztam a nagymamával és a nagymama is örült, hogy hosszabb ideig együtt lehet velem.

Szombaton Törteli mama és papa is eljöttek Doroszlóra Magyarkanizsáról. Miattam autóztak két órát, hogy lássanak. Délelőtt 11 körül érkeztek a kis Polskival. Szerencsére most minden rendben volt a kisautóval az úton! Mindketten nagyon várták már, hogy találkozzunk, mivel legutoljára Karácsonykor láttak. Nagy örömünnep volt, mindenki örült mindenkinek, főleg - persze - nekem, aki legújabb, még be nem mutatott tudományaimmal villogtam előttük. .

Karácsony táján még éppen hogy csak másztam, ahhoz képest már nem hogy szabályosan mászom, hanem a kapaszkodva - felállás is profin megy, és a járás is - segítséggel egészen szépen sétálgatok - pl. a kanapé vagy az asztal mentén - akár egymagam is! Ezeken kívül bemutattam a - nemrég tanult - diós műsorom is, nagy sikert arattam vele

Az apu az udvaron - bográcsban - halászlét főzött Törteli nagypapával, amit azután jóízűen elfogyasztottunk a nagy asztal körül ülve. Én is ott ültem a többiek társaságában - az etetőszékben! A halászléből csak a halacska húsát ehettem, de az nagyon tetszett. Finom, puha husi volt, meggyszósszal, majd Plazma kekszes almával ettem.

Délután tovább produkáltam magam, elkezdtem játszani a "blöm-blöm" játékot a számmal - hangot is adva mellé. Ez az a jellegzetes baba-játék, amely mindenkinek mosolyt csal az arcára és arra késztet, hogy csinálja velem együtt, és a végén már mindenki nevet! Mivel számomra újdonság volt, soron rákezdtem, és örömömre szolgált, hogy a mindig játszott velem valaki.

Sajnos hamar elérkezett a délután öt óra, és Törteli nagymamáéknak indulniuk kellett haza, már így is sötétben indultak. Szomorúan búcsúztunk, legközelebb Húsvétkor találkozunk, amikor viszont Magyarkanizsán leszünk végig. Akkor majd talán Samu nagymama jön Kanizsára. Nagyon jó lenne!

Vasárnap eljött a nagy nap, amikor anyu és apu főszereplésével megkeresztelték a pici Hencsár Petrát a doroszlói Szent Imre templomban.

Anyukáék már reggel 8-ra hivatalosak voltak reggelire leendő komáikhoz, ezért engem Samu mamára bíztak. o etetett meg és öltöztetett fel, és utána vele mentünk kettesben a templomba, ahol a mise végén - a keresztelő szertartáson - találkoztunk anyuval és apuval ismét. Mire a szertartás elkezdődött, elnyomott az álom. A templom engem - ezek szerint - mindig megnyugtat. Amikor Budapesten apuékkal elmentünk gyónni a Szent László templomba, elvarázsolt az egész miliő. Érdekes illat terjengett, néztem a fényeket és hallgattam az énekeket. Egy idő után én is rázendítettem - a magam módján - szép halkan dúdolni kezdtem. A doroszlói templomban már nem volt ilyenre erőm, elaludtam. Anyuék mesélték, hogy azért rákerültem a szertartás után készült fényképekre.

Samu mama ezután hazatolt engem a kicsi kocsimban, míg anyu és apu az ünneplőkkel tartottak. Oda vártak majd engem és a mamát is, csak előbb ki kellett aludnom magam és meg kellett innom a fincsi anyatejecskét - amit anyukám még kora reggel fejt ki nekem. Nagyban folyt az ünnepi ebéd, mire nagymamival odaértünk Petráékhoz, ugyanis - gondolom a doroszlói tiszta levegő hatására - két és fél órát aludtam, és az evés és öltözködés még csak ezután jött! Anyukám már nagyon várt, biztosan hiányoztam neki, hiszen eddig szinte mindig együtt voltunk. Ott azután jót játszottam a gyerekekkel, akikkel nagyon gyorsan összebarátkoztam.

Hamar eljött azonban a délután 2 óra, amikor el kellett búcsúznom, mert haza mentünk ebédelni. Apuci szépen hazavitt bennünket nagymamival, majd otthon a vendégségben kapott - már főtt - zöldségfélékből és husiból remek egyveleget készített nekem a nagyi. Míg anyu és apu vendégeskedtek - egészen este 7 óráig, én egy nagyot aludtam - az ebédem után, utána pedig - egészen édes szüleim érkezéséig - mindenféle okosat és jót játszottunk Samu mamával. 7 után pedig újra jöttek a megszokott esti tevékenységeink és végül időben aludtam el.

Szerencsére az apunak sikerült helyettesítést találnia az egyetemen, így nem volt muszáj vasárnap este visszautaznunk Budapestre, utazhattunk szépen, nyugodtan hétfőn is. Csak kora délután kezdtek el az anyuék pakolászni, így a délelőttünk még nyugalomban telt. E délelőtt jutott eszébe nagymaminak, hogy Dororszlón van unokatestvérem, Alisha játék motorja, amit gyorsan le is hozott anyu a nappaliba. Volt ám ámuldozás a részemről! Ilyen csudát még nem láttam!

De voltak rajta ismerős dolgok, például volt rajta kerék!! Az nagyon tetszett! Elidőztem a kerekek tapogatásával, fogdosásával. Azután ráültetett a nagymami, és tologatni kezdett a motorral együtt. Annyira tetszett, hogy egész sokáig nem untam meg, csak hagytam, hogy előre-hátra mozgasson. A végére egészen ellazultam, a fejem - a kormányon lévő kezemen - megtámasztva lógtam a kismotoron. Apu, anyu és Samu mama pedig csak csodálták mélázásom. Azt mondták utána, hogy legközelebb, amikor Doroszlóra megyünk, már biztosan magamtól fogom magam lökdösni rajta. A lábam még akkor sem lesz olyan hosszú, hogy elérjem a pedált, így hajtani még nem fogom tudni, de lökdösni biztosan.

Délután négy körül indultunk vissza Budapestre. Zomborban még megálltunk, hogy találkozzunk a Zombori Dédivel. Nagyon örült nekem. A határon szinte pillanatok alatt átjutottunk és az egész út is nyugalomban tel Pestig. Sokáig játszottam az utazásunk elején és néztem a tájat, majd amikor besötétedett, a lámpák fényeit az út mentén és a városokban. Most sem zavart a biztonsági ülés, mert most már tudom, hogy amíg utazunk, az ülésben kell ülni. Egy idő után elringatott az autó és elvesztettem a fonalat… Akkor ébredtem fel, amikor megálltunk. Anyura pillantottam, ő pedig mosolyogva újságolta, hogy hazaértünk. Este nyolc volt. Szép időt futottunk! Anyuka még ezután fejt anyatejet, úgyhogy ezen az estén nem volt fürdés, csak pelus csere, pizsama és végre ihattam a tejecskémet! Szépen el is aludtam - időben.