Sári Blogja

A napokban (december 28-án) nagy dolog történt - legalábbis anyu és apu nagyon boldogok voltak tőle! Pedig csak annyi volt, hogy amit már régen terveztem és régóta gyűjtöttem hozzá az erőt, megpróbáltam: nyújtott karral másztam előre pár lépést. Nem a könyökömön löktem magam előre, bár az is nagy vívmány, hanem a tenyeremmel tapsikoltam a szőnyegen! Akkor még nem tudtam végigszaladni így a szobán, de - ami késik, nem múlik - mára már tudok! Meg is nézheti mindenki!

Péntek délutánra kissé lázas lettem - 37,5 oC-t mért az anyu. Nyűgösebb is lettem, csak anyuval vagy apuval akartam lenni, a járókában nem volt maradásom. Az esti alvás előtt anyuci egy fél lázkúpot tett be nekem, így egy kicsit lement a lázam, de az éjjel megint csak meleg volt a fejem. Nyugtalanul is aludtam, egyszer-kétszer felébredtem és a cumimat kerestem. Nem találtam, ezért felsírtam. Rögtön ott termett anyu vagy apu és amint megkaptam a cumit, azonnal visszaaludtam.

Másnap reggel – ébredéskor – nem volt lázam, de azután szinte percek alatt emelkedett. Anyukám minden lehető helyen 38,5 oC-t mért. Kaptam is egy egész kúpot, amit apu hozott a patikából. Nagyon lassan ment le a lázam. Szomorúnak éreztem magam, nem volt kedvem játszani, sokat feküdtem csak úgy, nézelődve, de nehezek voltak a szemeim is. Többször volt kedvem aludni is, anyukám nagyon sajnált, sokat ringatott és énekelt nekem. Anyu és apu konzultált a nagymamikkal is, akik onnan, távolból aggódtak értem. Nem tudták, mitől van lázam, mert semmi más tünetem nem volt.

Vasárnap - december harmincadikán - reggel szerencsére alacsonyabb lázzal ébredtem, 37, 2 oC-t mutatott a lázmérő. Többszöri méréskor is. Anyuék örültek, hogy legalább már gyógyulok! Azért én még gyengének éreztem magam, anyu szavaival: "szomorú szemem" volt.

Szilveszter reggelére elmúlt a lázam! Örült mindenki, én is! Újra volt kedvem mosolyogni. A mai telefonbeszélgetés alatt mondta Törteli nagymami, hogy Zsuzsi nagynénikém szerint egy "babahimlőnek" nevezett betegségem van, ami 3 napos lázzal és utána 2-3 napos kiütéssel jár. Viszont nekem elmúlt a lázam és sehol nem volt rajtam semmi pötty. Anyuék nyugtázták, hogy meggyógyultam. Amikor kora délután tisztába tett az anyu, megpillantott a hasamon néhány pöttyöt, ami még délelőtt nem volt ott. Gyorsan megnézett még több frekventált helyet a testemen, a homlokomat, a hónaljamat, a fülem mögötti területet, és mindenütt volt pár piros folt. Rögtön eszébe jutottak Törteli nagymami szavai, valószínű, hogy babahimlőt kaptam valahol. Doroszlóról hozhattam, mivel azóta, hogy visszajöttünk, nem találkoztam máshol gyerekekkel. Felhívtuk telefonon Zsuzsa nagynénikémet Svájcban, aki megerősítette anyu és apu véleményét. Azt mondta, minden gyerek átesik ezen, nem kell megijedni. Azt kellett csak ellenőrizni anyuéknak, hogy biztosan nem rózsahimlő-e. Samu nagymami azt mondta, hogy ha nincs csomó a fülem mögött, akkor nem rózsahimlő. Nem volt csomó. Mindenki megnyugodott. Szilveszter délután még elmentünk pár helyre boldog új évet kívánni, és egyre jobban éreztem magam. Este már rendesen ettem és időben elaludtam.

Azt nem tudom, mi volt aznap éjjel, de elég nyugtalanul aludtam. Félálomban nagy durranásokat véltem beszűrődni az ablakon át. Anyuék sajnáltak is, hogy felébredek, de én aludtam, csak nem olyan mélyen, mint máskor. Reggel tudtam meg anyutól, amikor "boldog új évet" kívánva emelt ki az ágyamból, hogy elkezdődött egy új év. BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!

Elsején szinte tele volt a testem pöttyökkel, estére csak halványodtak, de elmúlni csupán másnapra múltak el. Keddre teljesen meggyógyultam. Visszatért a jókedvem is, és újra az a kedves, aranyos kislány lettem, aki csak akkor panaszkodik, ha tényleg baja van.

Ez hát első betegségem története, melynek átvészelésében sokat segített az, hogy naponta kétszer anyatejet is kapok.

Mozgalmasan teltek az ünnepek - ahogyan az már nálunk szokás. Ugyanis ilyenkor mindig felkerekedünk és elutazunk a Törteli- és a Samu nagyszüleimhez is. Most Kanizsára mentünk előbb. Szerdán estefelé indultunk. Anyu és apu bepakolták a csomagokat és engem az autóba, és már utaztunk is! Ahogy mindig, most is a hátsó ülésen ültem a hordozóban, anyu pedig mellettem ült. Nem nagyon rajongok a hordozóban való utazásért - mivel bele vagyok kötve, és szinte csak a kezem és a lábam mozgathatom - de most csodaszép fények szaladtak el az ablak mellett és teljesen belefeledkeztem. Egy kis idő múlva el is aludtam. Szinte végigaludtam a köd miatt három órássá vált utat. Késő este volt, mire Kanizsára értünk.

Törteli mamát mosollyal köszöntöttem, ő pedig repesett az örömtől. Gyors fürdés és evés következett, majd anyukám álomba ringatott. A másnapot pihenéssel töltöttük és csak pénteken találkoztunk a család többi tagjával. Szombaton délelőtt pedig újra eljöttek hozzánk és én mindegyiküknek nagyon örültem! Főleg a két kislánynak, Orsikának és Emesének! Másnap, szombaton mindenki eljött ebédre. Ott volt Zsuzsi nagynénikém, Csaba sogi, Orsi és Emese, és persze Törteli Dédi is! A Dédit is nagyon szeretem, sokat ültem az ő ölében is aznap. Ebéd után még egy ideig eljátszadoztam a nagymamával és a Dédivel a konyhában. Azután egyszer csak csodálatos dolog történt: anyu bevitt a fényárban úszó nappali szobába, ahová már csak én hiányoztam, és egy csillogó-villogó, színes karácsonyfát láttam meg az asztalon, futófény villogott rajta, és mindenki azt leste, mit szólok ehhez. Mondanom sem kell, teljesen elvarázsolt, csak ültem - éppen akkor - Orsika ölében és tágra nyílt szemekkel néztem a fát! Még nem értettem, miről is van szó, csak annyit fogtam fel, hogy csodás valami az a feldíszített fenyő, tele van mindenféle csillogó, ragyogó, fénylő dologgal, és ez elég is volt, hogy magával ragadjon. Anyuék azt mondták, hogy a Jézuska nekem és a többieknek hozott sok szép dolgot. Nekem egy csudajó, színes, zenélő játéktelefont és egy másik szintén zenélő valamit, ami tulajdonképpen egy fa, amelyen van négy ablak, az ablakok mögött pedig négy különböző állat lakik, amelyek még hangjukat is hallatják, ha egy-egy gombot megnyomok. És találni rajta még egy különálló gombot is, amely viszont rengeteg dallamot rejt. A telefon pedig finoman zenél, ha megnyomok egy gombot; pont elfér a kezemben, és rágnivaló is van rajta bőven. Mindkét játékkal elég jól el tudok bíbelődni. Köszönöm szépen Jézuska! Egész délután együtt volt a család, azután szépen elköszöntünk egymástól, és jöttek a szokásos esti teendőim: pancsi-pancsi, pelus, pizsama és a finom tejecske.

Nagyon szeretek fürdeni, és most, hogy már tudok egymagam, egyenesen ülni, élvezettel paskolom a víz felszínét a tenyeremmel, szerte fröcskölve habos vízzel a szobát a kád körül. Ezenkívül a mutatóujjammal kipukkasztom a víz felszínén úszó nagyobb buborékokat és közben beszélek hozzájuk. Öltözködni fürdés után már nem annyira szeretek, mert akkor már az érdekel, mikor juthatok hozzá a vacsorámhoz, ami még mindig 110-120 ml anyatejből és kb. 150 ml tápszerből áll. Anyu ennél mindig egy kicsit többet (200 ml tápszert) készít, hogy ha véletlenül éhesebb vagyok, legyen - biztos, ami biztos!

Vasárnap ebéd után ismét bepakoltak anyuék az autóba, és el kellett köszönnünk a Törteli Mamától és Papától. Tovább indultunk Doroszlóra, a Samu nagymamához. Útközben megálltunk Kúlán, ahol apu nagynénje lakik a családjával. Mindenki nagyon örült nekem, Katica néni, Ida, Alexa és Goran is, aki - amikor meglátott, felkapott és a karjában tartogatott jó sokáig. Én meg csak forgattam a fejem az elején, és komoly ábrázattal vizsgálgattam a fiatalembert, mert sötét hajú lévén, gyanakvásra késztetett. De hamar megbarátkoztam vele és nem volt semmi probléma. Később már mindenkire mosolyogtam. Nagyon tetszett ott egy nagy párna, amelyen 4 hímzett levélminta van. Még Zombori Dédi hímezte. Hosszú ideig el voltam azzal, hogy simogattam, csapkodtam a párnát, a többiek pedig szórakoztak rajtam. Egy órát töltöttünk ott, apu és anyu jól elbeszélgettek, de hamar indulnunk kellett tovább, hogy még időben Doroszlóra érjünk. Sikerült is - további egy óra alatt - este 7-re hazaérnünk, így minden esti szokásos tennivaló időben kerülhetett sorra.

Samu mama is már nagyon várt bennünket és örült a jöttünknek. A legelején még egy kicsit távolságtartó voltam vele, pedig két hónapja több, mint egy hétig együtt voltunk. Igaz, hogy egy ilyen kicsi babának, mint én, a két hónap nagy idő! Valószínű, azért nem ismertem fel Samu mamában a játszópajtásomat. De másnap reggel már kitisztult a kép és engedtem, hogy bárhová vigyen, ringasson és játsszon velem. Ő ennek biztosan nagyon örült.

Azon a délelőttön eljött a Zombori Dédi és a szomszédból Samu Dédi is. A földszinti nappali közepén egy nagy pléden játszóteret alakított ki nekem anyu, és körbe rakott a kedvenc játékaimmal. Legjobban mégis nem velük, hanem egy nagy műanyag palackkal játszottam elmélyülten. A dédik is ott voltak körülöttem és gyönyörködtek bennem.

Ebédnél azután mindenki egy asztalnál ült - kivéve engem, én az autós hordozóban pihentem az asztal lábánál, anyu mellett. Amíg a többiek ettek, én eljátszadoztam magamban és csendben figyeltem. A felnőttek az apukám által készített halászlevet ették. Én is kaptam anyutól egy pici falatot a halacska húsából. Finom volt. Huszonnegyedike volt, és a délutáni játék közben egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenki engem néz, miközben apukám az ebédlőben lévő csillogó, ragyogó, csodaszép fenyő felé visz. Érdekes, délelőtt ez még nem volt ott! Valóban varázslatos dolog! A Fényes gömbökben visszatükröződött a futófény csillogása, és újra magával ragadott a látvány, csak néztem és néztem. Samu Dédi pedig karácsonyi dalokat énekelt.

Többek között egy remek tekergethető és rágókának is kiválóan beváló, csörgős játékot kaptam a Jézuskától. Anyuéknak is nagyon tetszett, mert tényleg egyben csörgő, rágóka és ügyességi játék is. Este anyu és apu vendégségbe voltak hivatalosak, emiatt Samu mama fürdetett és etetett meg, amikor eljött az ideje. Az anyatejet - amit nem lehet kihagyni - anyukám kifejte, és egy csomó "jó éjt" - puszi után el is mentek. Jól bevacsoráztam, és már kilenc óra tájban elaludtam. Fel sem ébredtem reggelig. Az első Szentestém lám, még olyan volt, mint a többi, de remélem jövőre már több mindent megértek. A két varázslatos fára azonban biztosan emlékezni fogok!

Karácsony napján délután anyu, apu és én elmentünk Adélhoz, Muftihoz és a pici Petrához. Az apu babakocsiban tolt, illetve - mivel az előző nap óta rengeteg hó esett és most minden csupa fehér volt - csúszkált a havon és úgy lökdöste a kocsimat is előre. Jól be voltam bugyolálva, nem igen tudtam mozdulni, csak pislogtam kifelé a kocsiból és hagytam, apu és anyu had változzanak pár perce ismét gyerekké, akik boldogan, kacagva csúszkálnak a síkos havon! Így értünk oda Adélékhoz. Ott már vendégség fogadott bennünket, és engem, mint kicsi babát, mindenki körülrajongott. Képzeljétek, a Jézuska nagyon bőkezű volt, ide is hozott nekem egy csomó ajándékot! A legjobban a szivacsból lévő kockák nyerték el a tetszésemet, melyek felülete ruha anyagból van és a kockák különböző oldalán különböző színes képek találhatók. Amíg ott voltunk, csak azzal játszottam! A hazafelé úton, bár anyu és apu nem suttogtak - valószínű, hogy a hidegtől - elaludtam. Az estét azután ismét Samu mamával töltöttem és kilenctől ezúttal is mély álomba merültem.

A következő nap délelőtt kimentünk a hóba és apuék meg is örökítették a kellemes perceket. Az udvarban és az utcán is fényképezkedtünk. Csodálatos volt számomra, hogy mindent beborított a tiszta fehér hó! Meg is fogtam a fehér csodát, hideg és nedves, de érdekes volt!

A délután érdekessége az volt, hogy átjött egy szomszéd néni, Danica Néni, babalátogatóba, és ajándékokkal halmozta el a háziakat! Én is kaptam valamit, egy barikás játszószőnyeget. Finom halványzöld, krém, babarózsaszín és fehér szín köszön vissza minden részletében és nagyon aranyosak a figurái. Egyik csörög, másik csipog, a nagy bárányfej füle csörög, mint a zacskó, a mancsa megnyomásakor pedig béget - kettőt. Anyukám rögtön széthajtotta, összeszerelte és rárakott engem. Nagyon tetszett! Anyunak is! Még éppen élvezni tudom, épp nem nőttem még ki!

Másnap, csütörtökön, délután fél három körül indultunk fel Budapestre. Apucinak - sajnos - még egy napot be kellett mennie a munkahelyére, ezért kellett visszautaznunk. Pedig itt is maradhattunk volna Szilveszterre… Este hétre hazaértünk, és szintén sikerült az esti rituálénkat még időben elkezdeni.

Ott folytattuk, ahol abbahagytuk.

Ma ismét kedves látogatóink voltak. A nagy tél kellős közepén (ma esett a hó) eljött hozzánk Felicia és a kis barátom: Péter. Ő kicsit több mint fél évvel idősebb nálam és irigykedve figyeltem, hogy Ő már két lábon gyűri maga alá a nagyvilágot. Rögtön, mikor bejött a szobába, kaptam tőle egy zacskónyi ajándékot.

Ezek közül a könyvbe mindjárt bele is néztünk a Feliciával együtt. Kaptam egy kisoroszlánt is, a puttonyában cukorkákkal, amit valószínűleg majd Apu pusztít el, nekem ugyanis amig meg nem eszem a zöld ételeket, nincs olyan, hogy cukorka :)

Péter adott nekem puszit! A Feliciaval is jókat játszottam és közben nagyokat kuncogtam. Utána a Péterrel is kommunikáltunk annyit, amennyi a lehetőségeinkből kitellett. Így gyorsan telt az idő és hamar eljött az esti programok (fürdés+kaja) ideje. A Vendégek hazamentek és már várom, hogy egy hét múlva Doroszlón is eljöjjenek hozzánk Péterkéék.

Mivel odakinn nagy hideg volt, reggel Anyu jól felöltöztetett és elindultunk a Ringató karácsonyra a Művészetek Palotájába. Ez a Palota csodálatos volt. Nagy ablakok, pazar kilátás. Anyunak és nekem is nagyon is tetszett.

Az elsők között érkeztünk oda, ami azért volt jó, mert jutott ülőhely. Később rengetegen érkeztek, így szerencsések voltunk, hogy székhez jutottunk. Sok-sok kisgyerek jött még rajtam kívül a szüleivel, voltak sokkal kisebbek is mint én, és voltak olyanok is, akik már szaladgálni is tudtak. A terem közepén le volt terítve egy nagy szőnyeg, és - mivel rengetegen jöttek el - mire a foglalkozás elkezdődött, egy talpalattnyi hely nem maradt azon sem, oda is anyukák ültek a babáikkal. Sokan az ajtókon kívülre szorultak, de nem mentek haza, hanem az előtérből hallgatták a benti éneklést. Az ország egész területéről voltak Ringatós nénik - ők azok, akik vezetik a Ringató foglalkozásokat. Ők azok, akik nagyon szépen tudnak énekelni és valamilyen hangszeren játszani, és nem utolsó sorban rengeteg népdalt és mondókát ismernek. És nagyon kedvesek! Szóval, Debrecenből, Székesfehérvárról, Szegedről, Pécsről is érkeztek Ringatós nénik, és eljöttek az ő ottani csoportjuk anyukái is a babáikkal! Tehát egy országos Ringatón vehettünk részt! Sebestyén Márta anyukája is ott volt, aki sok szép népdalt énekelt nekünk, és anyuék együtt énekeltek vele. Ő különben a mai napig karvezető Zuglóban, és azt is lehet tudni róla, hogy ő még Kodály tanítványa volt gyermekkorában. Volt ott egy bácsi is, aki pedig kobozon játszott és énekelt nekünk igazi, ízes magyar népdalokat. Nagy csend volt a gyerekek körében mialatt ő játszott a hangszerén, nagy érdeklődéssel hallgatta mindenki a muzsikát! 

Az esemény után elmentünk apuhoz az egyetemre. Először bekukkantottunk a szobájába, majd pedig minden kollégáját végiglátogattunk és bemutatkoztam nekik. Sok érdekes Bácsival és Nénivel találkoztam, akik már mind hallottak felőlem és tudták a nevemet. Mindenki kapott tőlem egy jó nagy mosolyt és el is repült az idő, jöttünk haza.

Az utazást, mint mindíg, nagyon élveztem. A Palotába busszal és villamossal mentünk, Apuhoz pedig HÉV-vel és kombino-villamossal. Az egyetemről viszont autóval jöttünk haza, így ma minden járművet kipróbáltam és kiélveztem.