Sári Blogja

Ma voltunk a színházban. Apu és én. 
A "Kipkopp és Tipptop" volt:

Képzeljétek, mi történt ma!
Apu jött értem a bölcsibe és autóval volt. Nem mentünk egyenesen haza, hanem elautókáztunk több helyre. Apu elintézett valamit a munkájával kapcsolatban és utána vásárolni mentünk.
Három áruházban is jártunk!
Az egyikben a kicsi Líviának - kicsi kereszttesómnak - és persze az egész családjuknak kerestünk ajándékot, a másikban egy gyermekülést vettünk kerékpárra, a harmadik helyen pedig - micsoda boldogság! - egy kis biciklit választottunk közösen apuva - nekem! Hú, nagyon szép ám! Sötét rózsaszín, lepkék és virágok díszítik és nem műanyag, hanem tényleg mindene fémből van. Van féke is! És persze két pótkereke.
Hazaszállítottuk a dolgokat és vártuk, hogy anyuka hazaérjen a munkából.

Alig bírtam kivárni anyut. Amikor végre hazaért, ott ugráltam az előszobában és boldogan mutattam: - Nézd anyu, mit vettünk apuval! - és már a biciklinél is voltam, ami a konyhában várakozott a hűtő előtt. Apuval együtt előhoztuk és anyu is nagyon örült az örömömnek. Még jó, hogy van hosszúkás előszobánk és hogy a nappali szoba egyik felében is el lehet férni, mert persze rögtön ráültem és hajtani szerettem volna a bicajt. Kértem anyuék segítségét, hogy eleve el tudjak indulni - eléggé nehéz volt még számomra a pedál tekerése. Anyu tolta a bicajt és próbálta velem megértetni, hogy egyszerre nyomjam a pedálokat mindkét lábbal. Nehezen ment az elején, amint függőlegesbe került mindkét pedál, leállt a bicikli, mert mivel nem volt kellő lendületem, nem tudtam tovább lökni a lábaimmal...
Olyannyira izgatott a dolog, hogy több kisebb megszakítás után - mert közben sikertelenségem többször is elvette a kedvem a biciklizéstől - mégis visszatértem hozzá és újra próbálkoztam - persze anyu segítségét kérve.
És egyszer csak ráéreztem!
És végre tovább tudtam lendíteni a pedálokat a holtponton!
És végre magam bicikliztem!

Igazán nem tartott sokáig, nem?!

A szülinapom most péntekre esett - és bölcsibe mentem ma is, ahogy minden hétköznap. Azonban ma előtte anyuval "beugrottunk" a bölcsi épületével szemben lévő egészségházba - az új védőnénihez, akit Erzsike néninek hívnak.
Tegnap hívta fel az anyut a néni, hogy szeretne velünk találkozni - hogy megismerkedjünk, és hogy kitölthessen rólam egy státusz-lapot, amit ilyenkor - a három éves kor betöltésekor szokás. És épp úgy esett, hogy anyu és én pontosan a születésnapomon tudtunk vele találkozni.
Amikor bementünk hozzá - ugyanabba a szobába, amelyikbe a doktor néni is lenni szokott -, kissé szorongtam, de Erzsike néni megnyugtatott, hogy nézzem meg, még fehér köpeny sincs rajta, nem kell, hogy féljek tőle, és hogy csak beszélgetni meg játszani fogunk.
És tényleg játszottunk: sok mindent kérdezett anyutól is és tőlem is, meg kellett például mutatnom, hogy hogyan állok fél lábon, meg kellett neveznem a 3 méterre lévő táblán a kicsi és egyre csak kisebbedő ábrácskákat - és mindet láttam rendesen, fel is ismertem őket és meg is mondtam Erzsike néninek. Volt olyan játék is, hogy rajzolnom kellett valamit, amit csak akarok - hát rajzoltam egy szalaggal átkötött húsvéti tojást, azután pedig nagyon-nagyon befestettem. Erzsike néninek az számított, hogy a kérdésére - hogy mit rajzoltam - megmondtam szépen, hogy "EGY TOJÁST". Ezen kívül volt fülhallgatós játék is - a védőnéni csavargatott egy nagy gombot és nekem meg kellett mutatnom, melyik fülemben hallok valamit. Ezt egész hosszan játszottuk.
Meg is mért engem a néni - bár itt ellenálltam - nem engedtem anyunak, hogy levetkőztessen - így végül ruhástól mérte meg a tömegem és a magasságom is cipőben... 
Utána itthon anyu lemérte a tömegem ruha nélkül is. 
A három éves kori értékeim tehát: a tömegem: 12.3 kg 
                                              a magasságom 93 cm.
Kaptam egy játékot is - én választhattam egy nagy táskából, ami elsősoban babákkal volt tele. Sokáig keresgéltem benne, míg találtam egy kevéske játékkockát - egymásba építve. "EZT VÁLASZTOM" - mondtam végül Erzsike néninek. 
A kb. egy órás beszélgetés végén anyu és a védőnéni aláírták a védőnéni által kitöltött státusz-lapot, és Erzsike néni azt mondta, hogy magasan többet tudok, előrébb tartok, mint a korosztályom többi tagja, nagyon szépen beszélek és biztosan sok mondókát és dalocskát is tudok már. Anyu helyeselt és abban maradtunk a búcsúzáskor, hogy most már nem fogok félni a védőnénitől. Kaptam még két matricát is, melyek közül az egyiken egy ragasztható tetoválás volt, mely egy kicsi zsiráfot ábrázolt.

Mivel a bölcsi szemben helyezkedik el az egészségházzal, pillanatok alatt át is értünk a bölcsibe, és szóltunk, hogy pont ma vagyok három éves - ezt már az ujjaimmal is meg tudtam mutatni.

A bölcsiben - ebéd után Ági néni kiosztotta azokat a sütiket és kekszeket (egy zacskó mézes puszedli és egy csomag töltött pilóta keksz) valamint a körtelevet, amit anyuval vittünk be reggel, hogy vendégül láthassam a bölcsis társaimat a születésnapom alkalmából. - Otthon előtte anyuval megbeszéltük, hogy én majd mondom a többieknek, hogy "fogadjátok szeretettel, mert ma van a szülinapom", de amikor megláttam a kekszeket, mindent elfeledtem és csak az volt a fontos, hogy a tányéromon levőket (egy-egy a kétféle sütiből) mind megegyem. 
És képzeljétek, Ági nénitől kaptam egy fehér-rózsaszín plüssnyuszit ajándékba! Nagyon örültem neki - rögtön vele is aludtam, és azután is, miközben anyuval hazafelé sétáltunk az utcán, végig a kezemben tartottam.

Hogy hol voltunk ma?
Egy oviban!

Anyu, Edit és én elgyalogoltunk délután a nagyon közel fekvő, Ászok utcai óvodához és bementük.
Bent már az első percben találtam egy nagyon érdekeset: az első lépcsőfordulóban egy akvárium állt, hívogatott. Odaszaladtam és anyuéknak mutogattam a halacskákat. Volt ott két narancs színű aranyhal - egy nagyobb és egy kisebb, és két fekete aranyhalacska is - szintén egy nagyobb és egy kisebb. Volt egy neon halacska és pár guppi is.
Feljebb, az első emeleten anyuék megtalálták azt a nénit, aki segíteni tudott nekünk, elmesélt anyuéknak sok mindent, amit az oviról tudni kell, majd levezetett bennünket a földszintre - közben az akváriumnál elmesélte nekem, hogy van benne két rákocska is , csak most egyik sem látszott...biztosan elbújtak.

A földszinten bemutatta nekünk az idén szeptemberben induló kis csoport egyik óvónénijét. Nekem is szipmatikus volt, mert én is köszöntem neki, ő pedig behívott bennüket a csoport-szobába, ahol rögtön az egyik játéktól mentem a másikig, néztem, mi minden van a polcokon. Végül a gyurmás doboznál állapodtam meg. Ez úgy nézett ki, hogy megálltam a polc előtt, amelyen a doboz állt és csak néztem. Az óvónéni kérdezett rá, hogy talán gyurmázni szeretnék? - Igen. - feleltem, és már terítette is meg az asztalt a gyurmázáshoz használt viaszos terítővel és egy fa táblácskával, amelyen lehetett gyurmázni. Én pedig odaültem a kör alakú asztalhoz a kisszékre és elkezdtem gyurmázni. Anyuék sok mindent kérdeztek az óvónénitől, aki nagyon kedves volt és mindenre kimerítően válaszolt. Közben kaptam egy fehér rajzlapot és zsírkrétákat is tőle, mert megint ott álltam a polcnál és a zsírkrétákat bámultam... Azután, miközben rajzoltam, megkérdezte az óvónéni, hogy hogy hívnak, én pedig szépen válaszoltam, hogy - SZÁLI (Sári). - Nagyon szép neved van. És már bölcsibe is jársz? - IDEN. - mondtam.
Azt is mondta, hogy sok gyerek úgy jön oviba 3 évesen, hogy még nem td a játékokkal játszani, nem tudja, mit kell velük csinálni, de én nagyon szépen el tudok játszani már magam is!

Hazafelé mégegyszer felszaladtam a lépcsőfordulóba a halacskákhoz, utána pedig szépen hazasétáltunk a szemerkélő esőben.