Sári Blogja

Visszaérve Budapestre (fél évesen és 1 naposan), anyuval elmentünk a védőnénihez és a doktornénihez, hogy ellenőrizzék az egészségi állapotom és lemérjenek. 6650 grammot nyomtam aznap és 67 cm hosszú (magas) voltam. Azóta megint nőttem – hiszen már másfél hét azóta is eltelt. Lassan belenövök a 68-as ruhácskáimba. Van olyan, amelyik már jó, és van amelyik még egy kicsit nagy. Belenőttem a macis hálózsákomba is, amely egy elöl - középen cipzáras, a nyitott végén vállas zsák. Anyu örül, hogy simán elfogadtam, mert sokat forgolódom alvás közben és kitakaródzós fajta baba vagyok, a lábacskáimmal sűrűn rugdalózom, gyakran felemelem a magasba őket, így a takaró nem sokáig maradt rajtam eddig. Most már anyu is nyugodtan alhat, és én is foroghatok és rúgkapálhatok kedvemre! 

Az alvásom továbbra is rendben van, este 9-10-kor elalszom és reggel 6-fél 7-kor ébredek. Bár egy picit sem panaszkodom – csak szépen elbeszélgetek a napocskával, aki ott vigyáz az álmaimra a fejemnél – anyukám mégis pár perc múlva megjelenik az ágyamnál és tárt karokkal üdvözöl. Nagyon tudok neki örülni!

Ami még sokat változott, az a térigényem. Most, hogy egészen fürgén fordulok egyik oldalamról a másikra, meg a hasamról a hátamra, tulajdonképpen elgurulok bárhová, ahová csak hagyják. Van ugyebár a járóka, amiben háló véd attól, hogy nagyon nekiinduljak, de a hálón belül az egész járókát „bejárom”. Az összes játékom elérem most már, csak egy pici erőfeszítés kell hozzá. És van egy másik – a járókánál egy kicsit nagyobb – „játszóterem” is, három egymásra terített pokróc a járóka előtti területen. Ezen aztán tudom gyakorolni a gurulást! Rendszerint le is sikerül gurulnom – hol az egyik, hol a másik szélén.

Van egy csörgőm, aminek három - külön-külön tengelyek körül forgó - gömbje van. Anyukám legújabb öröme, hogy nem csak simán rázom, hanem az egyik kezemben tartva a másik kezem ujjacskáival finoman pörgetem a gömböcskéket a tengelyük körül. Ügyes vagyok, ugye?

Biztosíthatok mindenkit, amilyen rohamosan elkezdtem fejlődni, lesz még miről írnom, csak győzze a Kedves Rokon-, Barát-, Ismerős Néni és Bácsi olvasni!

Két napja már (10 napon belül ismét) Doroszlón vagyunk! ISMÉT, ugyanis a történet hosszú. Részben ezért is hiányoznak az újabb posztok már két hete. Így most egy hosszabb poszt következik.

Történt múlt szombaton, hogy Aput a hajnali 4-óraig tartó munkájából ágyba rogyás után reggel fél nyolckor hívta a Róka bácsi, hogy holnap lesz a lagzija, ugyanis megnyerte a belgrádi TV lagzi-szervező show-ját és 48 órán belül lagzit kell tartani. Anyu és Apu tanakodni kezdtek, hogy most mi legyen? Apunak sok a hétvégi munkája és különben is két hét múlva szerettünk volna hazamenni a Juszti esküvőjére. E terv szerint utána Apu hazahoz bennünket, majd lagzi után visszamegy, mi pedig Anyuval kanizsázunk meg doroszlózunk. Utána meg Apu eljön értünk és visszamegyünk Pestre. Végül úgy döntött a családi tanács, hogy ezt az egész projektet előre hozzuk két héttel és a két lagzi között lesz a doroszlózás és kanizsázás (babalátogatózással egybekötve).

Apu szegény meg addig Pesten gondoskodik az ifjúság szellemi épüléséről. Azonban nem kell elkeseredni Apu szegény sorsán, ugyanis a Juszti lagzija után elmegy a haverokkal a szokásos őszi bezdánozásra.

A nagyok diskurzusát és döntését éberen figyeltem. Az útra készülődést látva pedig egyre izgatottabb és vidámabb lettem.

Este már Doroszlón is voltunk a Samu Nagymamánál. Először!!! Eddig csak a zombori Dédinél táboroztunk. Két hét múlva várt bennünket, így a házfelújítással nem végzett, de ez bennünket egyáltalán nem zavart. A másnapi lagzi fantasztikus volt számomra. Rengeteg kedves néni, bácsi, barát és barátnő jött oda hozzám és mindenkinek tartogattam egy-egy mosolyt vagy gügyögést. Az egész délutáni programot ébren kibírtam, csak a szürkületbe nyúló körmenet végén aludtam el.

Másnap korán indultunk Kanizsára. Bementünk még Topolyára is, mert Apunak ott akadt „üzleti” dolga. Délben már Törteli Nagymamáéknál is voltunk. Régen láttam őket, és nagyon örültem a viszontlátásnak. Ettem egyet és Apu már ment is vissza Pestre.

A Kanizsán eltöltött hét nagyon kellemes volt: sok látogató, Nagymama, Dédi és felhajtás. Skypon néha felhívtuk aput, tehát azért néha sikerült látnom őt is!

Szombaton ismét útnak indultunk Törteli Nagymamával, Törteli Nagypapával és kis polskijával (megpakolva babakocsival meg mindennel). Kalandos utunkat egy teljes kuplung lerobbanás koronázta meg Zomborban. Doroszlórol kellet mestert hívni, aki hazahúzott bennünket és megjavította az autót. Én végig nyugodtan viseltem az eseményeket, nem akartam a nyűgösségemmel fokozni a kellemetlen helyzetet. Pozitív az egészben, hogy Nagypapa és Nagymama szombat este is velünk maradt és csak vasárnap mentek vissza Kanizsára. Végül szerencsésen hazaérkeztek, mi pedig megkezdtük doroszlói pihenőnket.

A vidéki levegő hatására idővel egyre aranyosabb és értelmesebb leszek! Egyszer sem ébredek sírva, és különben sem sírok sokat. Kivéve, ha valami fáj, például a hasam, vagy a gyomrom - mert szorítja a böfi, vagy ha megütöm magam egy kemény játékkal.

Anyuval sokat nevetünk, hiszen sűrűn jó a kedvem. Tegnap este fürdés előtt például olyan vidám voltam, hogy bármit csinált Anyu, mindenen hangosan nevettem! Hanyatt feküdtem az ágyon, Anyu pedig fölém hajolva szórakoztatott. A ló-prüszköléstől kezdve a "blblblblblb"-nyelves játékon át a csiklandozásig minden nagyon szórakoztatott. Bármilyen ökörség szóba jöhetett, én csak rötyögtem mindenen! El voltak tőlem ájulva Anyu és Samu Nagymama.

Bárki jön hozzánk, mosolyogok rá, senkitől nem ijedek meg. Pár hónap múlva a „könyvek szerint” már nem lesz így, azt írják bizalmatlanabb leszek majd az idegenekkel szemben. Jobban szétválik majd az Anyu, a család és külön lesznek a többiek, az idegen személyek.

Remélem, azért nem leszek nagyon visszahúzódó!

Ja, és képzeljétek, már olyat is tudok, hogy ha alszom, csukott szemmel feleszmélek arra, hogy nincs a szájamban a cumi, továbbra is csukott szemmel, kotorászva megkeresem, megtalálom, és beteszem a szájacskámba - majd így alszom tovább!!!

Ma a Samu Nagymama és Anyu készített nekem "főtt alma + plazma keksz" kaját. Anyu az igazi otthon termett almát a mikróban főzte meg, a Nagyi pedig belemorzsálta a kekszet. Egy finom pép lett belőle, ebből olyan jóízűt ettem, mintha már fél éve tudnék enni! Szépen bevettem a számba, szépen hátraküldtem majd szépen lenyeltem. És amint lenyeltem, de lehet, hogy még le sem nyeltem, máris tátottam a pici számat, csak úgy remegtem a következő falatért! Szinte mindet megettem! Nem is volt ám az kis mennyiség! Anyu tartott az ölében, a Nagymama pedig kanalazta a számba az ételt. A Nagymama persze azt mesélte, hogy Apu volt ilyen ügyes, Ő evett így meg mindent. A Törteli Nagyi is azt mondta, hogy Anyu is szépen tudott enni és sokat. Ezek szerint volt mit örökölnöm.

Szerencsére nem ülte meg a gyomrom a sok étel, sőt, utána egy órával - 5 körül, újból kértem enni, kaptam is tápszert, majd vacsorára, ami fürdés után volt, szintén rendesen ettem 190 ml-t. A kajával - úgy látom - nem lesz gondunk.

Fürdés után alvás, és Apu este jelentette, hogy a szombati óráját sikerült lemondania, tehát már csak hármat kell aludni és együtt a család. Szombaton majd ismét együtt mulatunk a lagziban!!!

És a nagy hír: csütörtökön megszületett 2900 grammal és 48 centiméterrel pici barátnőm és leendő kereszttestvérem, Hencsár Petra. Üdvözlünk mindannyian!!!

Újabban – szintén pár napja – érdekelnek az anyagok. Mindent megtapintok, megfogok és megkapargatok, hogy megtapasztaljam, milyen a felülete, hogy miből van. Ezenkívül sokszor a mintájuk és a színük is elbűvöl. A frottír törölköző, anyu farmernadrágja, a cumisüvegem fala, az ágytakaró pléd mind-mind nagyon érdekesek számomra; nem beszélve anyu bőréről, amit az arcán, a karján, a nyakán szoktam „vizsgálgatni”.

Néhány napja annak is, hogy felismerem a saját nevem, ha szólítanak. A Sárikára és a Sárira “hallgatok”.

Anyuka ma próbált először sárgarépás krumpli pépet adni nekem. Egyelőre sírva fakadtam tőle. Csak tartottam a nyelvemen és sírtam. De azért nem köptem ki. Úgy zökkentem ki a sírásból, hogy anyu adott egy kis vizet, amivel lemostam az egészet. Tulajdonképpen ezáltal lenyeltem… Nem tudok róla, de anyu újra fog próbálkozni vele egészen addig, amíg – valami ismeretlen okból – el nem fogadom és szépen meg nem eszem… A folyékony dolgokat viszont örömmel elfogadom, és tátott szájjal várom a következő falatot. Almát, narancsot és szőlőt próbáltam már ki ilyen módon.

Az utóbbi egy hétben újra elkezdett érdekelni a saját hangom. Azelőtt – négy hónaposan már „szövegeltem” magamban, de azután elveszítettem az érdeklődésem és mással foglalkoztam. A hasra fordulás tökéletesítése, a hasról hátra fordulás megtanulása és a kezecskémmel való finom fogások megtanulása kötötte le a figyelmem. Most, hogy a fentiek már elég jól mennek, újból izgat a beszéd! Kommunikálni – természetesen – már jó régen elkezdtem, viszont most már vágyom arra, hogy szótagokat ejtsek ki. Anyu sokat ismételgeti nekem a különböző szótagocskákat, mint a ba-ba-ba-ba, a ma-ma-ma-ma, a pa-pa-pa-pa, meg hasonlók. Az utóbbi két napban látszik rajtam az akarat, hogy utánozni akarom anyut ebben. Persze, szabad játék közben, amikor elmélyülten magamban játszom a járókámban, sokat próbálgatom a hangok, szótagok kiejtését. Néha anyu felkiált, hogy „jaj, de jó, azt mondtad, hogy apa?” és nagyon örül. Én meg csak nézek rá, visszamosolygok, de pontosan nem értem minek örül. Hisz még nem tudok arról, mit „beszélek”. De azért „beszélek” rendületlenül. És konkrétan anyu szemébe nézek és neki mondom, sőt van, hogy megismétlek „szavakat”, éppen csak az van még, hogy anyu nem ért a nyelvemen.

Az itt látható videón mindezt be is mutatjuk. Tegnap történt, a nagy ágyon vagyok és félig ülök, félig fekszem egy nagy piros párnán.